BUCSÚ AZ Ó ÉVTŐL.

Hogy már egyszer valahára

Neked is végbucsút mondunk!

Elmehetsz Isten hirével,

Nincs egymással semmi dolgunk!

Sok csinyt tettél, szökve mégy el,

Meg sem várva a viradtát,

Csak condráid hagyva rajtunk:

Emléked, - s az ócska naptárt.

A tavasz szép volt te benned:

Felszökkent a bunda ára;

A rózsának ajka éjjel

Ráfagyott a violára;

Annyi volt a sánta gólya,

Ki elhullt a sima jégen!

A sirásó- meg a papnak

Nem volt annyi pénze régen.

Nyárban, a harmat hiányát

Dérrel pótlá Árva, Zólyom;

Mózes nélkül, száraz lábbal

Jártunk tengeren, folyókon;

Kiment az eső divatból,

S fútt a szél két hétig néha,

Igaz, nem lett búza s áldás:

De lett üszög és - poéta.

A gyümölcs-szedés bajától,

Őszre megmentett a hernyó;

A regényes cserebogár

Ette azt is, ami nem jó;

Vig szüret volt, kádra szürtük.

Annyi volt a drága lőre, -

Hej csak téged, aki adtad,

Tarthatnálak jól belőle!

S az év végre megbolondúlt,

Vénségére lett szerelmes:

Hó s fagy kellett volna, s a tél

Vala nyájas engedelmes.

Az elkinzott földnek akkor

Hozott nyiló szép virágot; -

Rámosolyghatsz az emberre,

Ha elébb jól pofon vágod!

És a bölcsre rosz idő járt,

Ott veszett a könyv a polcon,

Ritkán jött egy jámbor lélek,

Kinek egyet oda sózzon;

Folt hátán folt a kabátja,

De ő azért elél hóltig;

Hirrel gyujt be a kályhába,

S dicsőséggel takaródzik.

A bolondot a szerencse

Elfogadta gyámfiának;

Szemérmesnek szeme koppant,

A henyének szakja támadt.

S hány szegénynek a fejét nem

Törte bé a szent igazság!

Megengedvén, hogy ha tetszik,

Tűröm-fűvel borogassák.

S mint a gyermek süvegével

Üldöz és fog tarka lepkét:

Sok embernél, a reményre

Történt a vadászat ekkép, -

S a fogottat elbocsátá,

Más után mohón szaladva...

S annyi haszna van belőle:

Hogy rongyos lett a kalapja.

No de semmi! itt az új év,

Jobb lesz tán ez? Majd megválik!

Nincs mit válogatni bennök,

Egyik olyan, mint a másik:

Új nevével hoz fejünkre

Régi küzdést, régi gondot;

S kiknek mindig, minden jól van:

Azok a bölcsek s bolondok!