Búcsú Karolinától

Bucsúzni jöttem, lányka, hozzád.

Kérlek, kérlek, ne félj, ijedj!

Nem könnyeket jövék sajtolni,

Nem érzést, sorsot káromolni;

Csak egy csókért, - s Isten veled!

Hisz nem sohajtni, sápadozni

Kötők mi frígyünket, leány!

Minden percünk egy tölt pohár volt,

S hogy elköszöntők a nemes bort,

Hogy elfogyott, sírjunk talán?

Nem, nem, hisz a nőnek szívétől

Nem vártam többet, mint ami;

S te is tudád, hogy az örömnek,

A szenvedélynek, a költőnek,

Hogy éljen, kell csapongani.

Kit a forrás üdíte egykor,

Midőn ledűlt, eltikkadott,

Nem lenne-é őrült örökre

Az egy pohár vízért cserébe

Leláncoltan maradni ott?

Ily forrás voltál, lány, szivemnek,

Ily forrás voltam, lány, neked,

Már vége a szomj- s tikkadásnak,

Tovább int a lét vándorának;

Kedves leány, Isten veled!

Ha rád derűlend új örömnap,

Tán a mult is eszedbe jő;

De ha boldogságod oly nagy lesz,

Hogy benne engem is felejtesz,

Elnézem azt is, drága nő. -

És most ölelj meg! Óh ne félj csak,

Hogy elgyűröm csipkéidet.

Mi sok időt reám pazartál,

Egy táncot is már elmulasztál!

Siess hölgy! - S most Isten veled!