BUCSÚPOHÁR

Hadd támadjon föl mégegyszer a mult,

Hol szivünk és poharunk kicsordult,

Kedv s bor bennök meg nem férve már.

Koszorúnk egy levelét veszíti,

A szél épen engemet röpít ki...

Cimborák, ez a bucsúpohár!

Amiért a sorshoz úgy esengtem,

Bár sokára, de megadta: engem

Házasélet boldogsága vár.

Hányt-vetett a vad hullámos élet,

S végre, végre meglelém a révet...

Cimborák, ez a bucsúpohár!

Nem veszem már a bort gyógyszeremnek,

Ha a kígyók lelkemen teremnek,

Melyeket a bú szivembe zár;

Barna kislyány ajka mézet árul,

Mézzel élek édes ajakárul...

Cimborák, ez a bucsúpohár!

Még ez este vagyok a tiétek,

Töltsétek meg poharam, töltsétek,

Koccantgassunk, míg e nap lejár;

Holnap messze járok, más vidéken,

Üresen fog itten állni székem...

Cimborák, ez a bucsúpohár!

S mert szeretlek bennetek, kivánom:

Nyiljon ily út nektek is utánam.

Feleség föld s ég közt a határ.

Adja isten azt az áldást rátok,

Hogy egyenként ezt kiálthassátok:

Cimborák, ez a bucsúpohár!