Búcsúztató

Isten szolgája a szálló Idő,

Kitárt szárnyával csak egyet legyint:

Dolgok születnek fényes napvilágra,

Egy új legyintés, – semmi lesz megint.

Nyitott szárnyának hűvös rezdülése

Gyermek-arcokat szent-komolyra szánt...

Nagy, hűvös szárnyát csöndes suhogással

Ha érezzük, hogy kiterjeszti ránk:

Mint gyermek-lelkek álltatok itt egykor

A liliomos, szent zászló alatt,

S remegő kézben égő gyertyát tartva

Rebegtétek az édes szavakat:

“Hű fiad leszek! Fogadom Neked ma!”

S kigyúlt szemetek ártatlan tüze

És ragyogott a hófehér kokárda,

Mit lelketekre angyal-kéz tüze.

És most itt álltok. Újra. Utoljára,

Szép gyermek-álmok, Isten véletek!

Előttetek a küzdés és a pálya,

Mentek harcolni harcos életet.

Körülöttetek nem lesz béke többet:

Fegyver, csataszó, ágyú, harsona!

És fületekbe vad fenyegetéssel

Üvölt az élet vásári zaja.

Harcolni kell, mert ez a szörnyű végzet,

Mert bennetek az Isten vére forr,

Harcolni kell, mert jön az alvilágnak

Pokoli népe s hiszi: elsodor!

S korbácsütések vágnak hátatokra

És arculcsapkod durván száz ököl – – –

Kábultan álltok! – Ezt hívják életnek?

Panaszkodástok tengere ömöl.

Igen, testvéreim, ezt hívják életnek!

Minden kéz álnok vermet ásogat...

Életre szálló, harcoló testvérek,

Fogadjátok ma jó tanácsomat:

Ha lankadtok az élet viharában,

S fáradtan csügg le vérző kezetek,

S hogy nem bírjátok már tovább a harcot,

A döbbent szívben fájón érzitek;

Az ellenségnek ne hódoljatok meg

És ne álljatok csüggedt szomorún, –

Előttetek a kitárt templom-ajtó,

Az örök menhely, örök azilum.

Csupán egy lépés... lépjetek be halkan

(Elül a lárma hátatok mögött...)

S keressétek meg: hol van az Ő képe,

Ki szíveteken hajdan őrködött.

Térdeljetek le könnyázott szemekkel,

S Ő rátok tekint, rátok mosolyog,

S emlékek jönnek: égő gyertya... zászló...

Sok régfelejtett, csodaszép dolog!...

S újjászülettek! Bánatotok enyhül,

És úgy érzitek: élni, élni jó –

És felujjongtok: Áve Mária!

És győztes lesz a kongregáció!...