Buda Várának a’ Töröktől lett viszsza-vételének Századik esztendeje.

Melly ágyú ropogás dördűl füleinkbe?

Mit mormol az Ekhó rengő hegyeinkbe?

Brávó! e’ harsogás jő Buda Váráról,

Annak Dunát ‘s Pestet néző Bástyájáról!

Brávó! ez hát ama’ vig örőm Századja,

Buzgó hálálását mellyben Buda adja!

Azért, hogy ki-veté a’ Tőrök vas jármát,

Ki tett kebelében gyakorta sok lármát.

Tsak ugyan nem ment hát feledékenységbe,

Haladt; de hogy szebben mehessen tsak végbe.

Nem: miként forr a’ Nép Buda Bástyájára!

El sietek én-is e’ ritka pompára.

Róma hajdan ama’ játékra így gyűle,

Melly minden századik esztendőn kerűle.

Dőrdűlvén az ágyú edgymásra, mentünkben

Víg repesést gyulaszt érzékeny szívünkben.

Danánk, mormolásit habjaiba belé

Szedvén, gyorsabban hajt Török Ország-felé.

Eredj gyorsan! mond-meg e’ tsalmás Népségnek:

Budán Innepe van a’ Keresztyénségnek!

Hogy most edgy Századja, kardotok tsorbúla,

Nővő Hóldotoknak edgy szarva tsonkúla.

El-múlt a’ Hóld-világ, ki-derűlt Nap-fénye

Budának; lakosa vigad, ‘s jövevénye!

El-múlt a’ Vérontás, melly főldünket járta!

Nagy JOSEF-ünk Janus Templomát bé-zárta!

Innepet űl Buda, békessége’ karján,

Nem eped Országa háborús zavarján!

Fegyvere nem Mársra, ‘s vérontásra zörög,

Ágyúja örömöt, nem romlást menydörög!

Szabad Bástyájáin, hová forrva gyűlnek,

Szemek ‘s szívek édes érzésbe merűlnek

A’ buzgóbb rész pedig a’ Vár’ Templomában,

Muzsika, énekszó, ‘s ágyúk’ hangzásában,

Áhitatosságát vivén felsőségre

Sűrű háláadást repit-fel az égre.

‘S Buzdúlván, az ágyú valahányszor dördűl,

Forró örőm-könyve szemeiből gördűl.

Vének! kik lehettek Buda kebelében,

Kiknek ama’ dörgés harsogott fülében!

‘S Rengvén vele edgyütt gyermeki bőltsőtök,

Rettegve szoptatott Anyai emlőtök;

Nem tudtátok ugyan akkor, ‘s nem láttátok;

De leg-közelebbről ezt Ti hallottátok,

Sőt szemetekkel-is láthattátok osztán,

Meg-rongálva Buda Várát, ‘s tsak nem pusztán.

E’ fel-gyűlt Iffjaknak Vének, beszéljetek!

Érzékeny szívekbe bámulást öntsetek!

Állítsátok-elő Budát olly szinében,

Mellyben minden-felől vólt tűz közepében!

Belől a’ Törökség’ fegyvere lángozótt,

Mint belől égő Ház füstölt, gyúladozott.

A’ Keresztyénségnek kívűl vólt Tábora

Szomszéd hegyeinken terűlt Népe’ sora

Ti Iffjak, ‘s Gyermekek, őket halgassátok!

Kit tsak épségében még Budát láttátok.

Mellybe TERÉSIA hív Anyai keze

Meg-avúlt szenyjéből hozni igyekeze.

De, hogy vólt Várának valaha ostroma,

Magas kőfalában látszik most-is nyoma.

Látszik félig belé-süllyedt golyóbissa.

Ez gondolatitók’ szemeit meg-nyissa!

Vének! beszéljetek a’ Törők’ igáját!

Kik atyáitoknak halgattátok száját!

Mi vólt a’ Törőkség’ terhe, melly nints már ma,

Melly sok Vér, Háború, Hartz, ütközet, lárma?

Mint melly Kertbe magát bé-veheti a’ gyom,

Minden jó Veteményt meg-fojtogat, el-nyom.

A’ Dudva emeli-fel kevélyen fejét,

Sziván amazoknak tápláló erejét:

Magyar! úgy lepett-meg a’ Törők’ foksága!

Te le-nyómattattál, ő mind fellyebb hága!

Fogyatta erődet, el-szívta kövéred’,

Ontotta, valahól tsak lehetett, Véred’.

Hágy ezer lakosid’ rabszijjára fűzte,

’S Örök’ számkivetve főldéből ki-űzte?

Hól kedves magzatid maradtak árvákká,

Hól azók téttettek örök rabszólgákká.

Hól a’ hív párt, a’ hív pártól el-rabolta,

Az egész Háznépet e-ként darabólta!

Sok bús Filoméla Itist keseregte,

Sok Progne el-vesztett szűzségét rebegte!

El-szedte vérrel nyert ősi jószágidat.

Dúlta, pusztitotta kúltsos váraidat.

Sok Várósok ‘s faluk fel-perselt hamvával

Hányat nyomorítótt kóldús tarisznyával?

Nem vólt szűnte a’ sok vérengző Hartznak,

Maradt kevés számod tárgya vólt a’ sartznak.

Négy fejér lineák tzimereden áltak;

De akkór négy, ‘s több Vér-lineákká váltak,

Mint mely mezőn terem a’ Pipats bővében,

Vagy sok Piros Fűzény a’ rétek’ szélében,

(Piros Füzény. Lythrum Salicaria Linnei. Lysimachia purpurea

officinarum. Füz-fa levelü-fű. Tsapó Jósef: Piros Füzény Benkö Füszeres

nevezeti szerént. Vizes hellyeken terem.)

El-vész minden más szín néző szemeinkbe:

Piros szinek tűnik meszsze eleinkbe:

Úgy fogta-el sokszor parlagidat a’ Vér,

Pirosra változtak sok viz, patak, rét ‘s ér!

Sok el-dúlt váraid vérezett kövekkel

Ujúltak, ‘s rakattak véres málterekkel.

Buda! Te vagy ennek eleven példája,

Márs’ mérges fegyvere játékos kotzkája!

Hegyeiden melly sók emberi Vér omlótt,

Mikor hól Keresztyén, hól Törők ostromlótt?

Más fél századókon Királyodtól fosztva,

(II-dik Szuliman török Tsászár, ama’ Magyar Nemzet’ halálos ostora,

három ízben ment-bé Budára. 1-ször 1526-ban a’ Mohátsi veszedelemben

győzödelmes Seregével prédálván ment Budáig, és azt mind őrzőktől, mind

lakosoktól tsak nem üressen találván, 14 napokon benne múlatott; akkor az

egész Várost felgyúltván, a’ Királyi Paloták, Istállók és Vadaskerten

kivűl, sok prédával és rabokkal haza ment. 2-szor 1529-ben a’ Zapolya

segittségére jövén, erővel vette meg; nem álhatván ellent Nádasdi Tamás

700 Német őrző katonákkal, kiket Ferdinánd Király őrizetre ott hagyott

vala. Még ekkor-is a’ Magyaroktól el nem vette, hanem Zapolyának

meghagyta. De tsak ugyan Béts’ megszállásából viszsza-jövén, Zapolya

őrizetére benne Török őrzősereget hagyott. 3-szor 1541-ben az Isabella’

kérésére, kinek tútorságát fogadta, oltalmazására Magyarországra jövén,

Augustus 16-kán tsalárdsággal meg-vette, magáévá tette és bírta követőivel

145 esztendeig. E két utolsó elfoglalása között Ferdinánd három ízben

vitatta. Azután következő Királyok pedig alig van száma, hányszor

igyekeztek ostrommal viszszavenni 1686-ig.)

Árva ‘s Özvegy valál, Törők kézre osztva!

Gyászos Árva ‘s Özvegy, Véred’ fátyolában!

Setét Hóld pislogótt szép Napod’ nyómában!

Pólgáridon, kiknek valál tulajdona,

Esztendőnként adót más idegen vona!

Közepetted lakott sartzoló Törököd,

Gyakran Vér-patakkal vitt faját őrököd!

Ha a’ fehér Szederj Pirosra változótt,

Hól Piramus ‘s Tisbe vérek omladozótt:

Buda! Hegyeidnek vér szín veres bora,

Mert bőven borított vér veres bibora!

Lotharingi Káróly! ‘s több más Fejedelmek!

Kiknek viszsza-nyere végre segedelmek!

Mig a’ Magyaroknak itt lesznek hajléki,

Áldjanak ezeknek késő maradéki!

Vitézségtek’ firól fira emlegessék,

Századonként elő-fordúlva hirdessék!!!

Ti Vitézi Hamvak! váltsági Budának!

Véres áldózati a’ Török igának!

Hegyeink’ kövébe kik temetkeztetek,

’S Véretek’ fátyola lett szemfedeletek!

Nyúgodalmótokban örök tsendességtek

Légyen! ‘s maradjon fel vitézi hivségtek!

Erezze hamvatók e’ kegyességünket,

Végye áldozatúl most-is Innepünket!

Buda! sok változást a’ melly ki-állottál!

Sok óltalóm, ‘s vivó óstromon fórgottál!

Nyúgodj már szárnyai alatt JOSEFednek!

Tartsd őt az Ég után másik védelmednek!

Mind erős hegyeid mélly fundamentóma;

Légy mózdíthatatlan békesség Templóma!

Számláld Századidat békesség ölében,

Míg Magyart találni Magyarók földében.