BUJKÁLÁS A SZÁNALOMTÚL

Úgy bujkálok a Szánalomtúl,

Találkozástúl és beszédtűl,

Mint aki nagyon-nagyon szédűl,

De kell, hogy lenézzen a Mélybe.

Bús, rozzant konflisnak ölébe

Dobom magam és gyáváságom

S kullogok a pesti utcákon

Űzött kutyaként, félve-félve.

S én lennék a Hírnek kevélye?

Ki, mint egy ingét féltő senki,

Nem ér rá gyűlölni, szeretni

S csupán bujkál a Szánalomtúl?