Búm és örömem

Ha bú rágódik

E kebelen,

Hallgatva némán

Elviselem.

Mért mondanám meg

Mit szenvedek,

Vigasztalnának

Az emberek;

És vigasztalni

Aki akar,

Óh, az nem érzi

A bú mint mar.

Az csak gúnyolja

Szűnk érzetét,

S mivel könyűnkkel

Egyet nem ért,

Azt ami nékünk

Oly nagy, oly szent,

Kicsinyli csak mint

Szentségtelent.

De hogyha szűmbe

Száll az öröm,

Elrejteni bár-

Mint küzködöm,

Mint a szegénynél

Talált arany

Napfényre jő fel

Akaratlan.

Marokkal szórja

Azt szerte szét,

Kifogyhatlannak

Hivén kincsét.

Kivánnám én is

Jó kedvemben

Még a pokol is

Hej, részt vegyen.

Felőle zengjen

A kis madár

S az üstökös, mely

Oly messze jár.

Vérengző vad

A bú, a gond,

Odúban fészkel,

Titokban ront.

Hangos pacsirta

A boldogság,

Mely fellegről más

Fellegre hág;

S ha elrejtem bár

Kalitkába,

Kihat, elárul

Zengő dala.