BÚS ÁLDÁS

Ha már az ember a lépteit kiméri

s kurtábbat sóhajt s mélyebben tekint;

s nem érdekli az óra mutatója

s már csak a foszló fellegeknek int:

akkor kezdődik gazdag lakomája,

mely ott diszlik az emlékasztalon.

És altatgatva, csöndben invitálja

engesztelően és vigasztalón.

Falernumi borát a lemondásnak,

mely alvadt mézzel ömlik te feléd,

ott adatik nyugodt kortyokba nyelned

s a drága mérget, melytől szent a lét.

S a bölcsességnek tulérett gyümölcsét

rezgő kezeddel felemelheted.

S bus áldást mondhatsz annak a fejére,

kit szerettél s ki sose szeretett.

Igy csöndesen békélve mindenekkel,

tekints körül a néma halmokon.

A legkedvesebb neveket feledd el

s maradsz örökre magaddal rokon.