Calasantius

Ő a kegyes, szelíd szent, aki megy

És szegény, árva gyermeket keres,

Hogy a szívére vonja s gondosan

Nevelje arra, ami nagy s nemes.

Vad század véres, könnyes utain

Ő a magasba és a mélybe néz,

Magasba, hol az Isten Anyja vár

És mélybe, hol nyomor van, szenvedés.

A jó kertész ő, ki az útfelen

Meglátja a palántát s fölveszi,

A jó pásztor ő, ki az elveszett

Bárányt föllelte s enyhet ád neki.

Az árvák atyja ő, kegyes atya,

Derűs szívének fénye úgy ragyog

Túl az időkön és világokon,

Mint az egen az örök csillagok.