CALIBÁN. FELELET

Tisztelj csak titkon: nyilván ha teended, irígyek

Kelnek föl, s szivemet megkeseríti dühök.

Félsz Calibán, hogy majd fölkelnek irígyeid? Egy sincs:

Aki gyülöl, bünödet gyűlöli, s az nem irígy.

Vagy tán gondolnád, hogy van mit irígyleni rajtad?

Gondolatod sem jobb, mint magad: égni való.

Lelki tehetséged, véled, hogy volna? Gonoszra

Van, véljük mink is, s ott is az ostor elér.

Úgyde talán híred méltó, hogy irígye szülessék?

Megvan! híredet a tolvaj irígyli, nem én.

És neved? Oh attól jött marhadög árva hazánkra,

Emberek is hulltak: átkokat érzi neved.

S így mindössze MAGAD vagy irígylés tárgya? ha volnál,

Sem vagy már magadé: ördögök étele vagy.

„Hah hát szánakodó sem fog síromra borulni?”

Gyűlöltünk; halj meg! s akkor - utálni fogunk.