CAMERA OBSCURA-DAL

Megkérdezett engem a

Budapester Pressze,

Hogyha meglesz hamar a

Pénzintézet-kamara,

Kedvem ehhez lesz-e?

Önérzetem megdagadt,

S köptem kettőt, messze,

Hej, kis kamra, nagy kamra!

Ájulj el a szavamra,

Budapester-Pressze!

Bölcsességem tehene

Letejel most bőgve,

S kiböfögik a rimek:

Mit tud egy bölcs, akinek

Szarva közt a tőgye!

A kamara-szétválást

Én “naivnak” tartom.

Aki bent van a pácban,

Az iparkamarában,

Annak nincs több pardon.

Aki egyszer benne van,

Egy pár évet elnyög,

Kifoly szépen a szeme,

Elfogyasztja a fene,

Hisz én vagyok az elnök!

Az én kamrácskámból hát

A kilépés vétek,

Dögöljenek bent, mint a

Finom szivarjaimba

Sodrott sváb-betétek!

Külön pénzintézeti

Kamra minek néktek?

Ha épp külön kamra kell,

Dalom ím megénekel

Ilyet is egy szépet:

Camera obscura ez,

Azaz: sötét kamra,

Amely szemet düllesztve

Pislog, s rá van illesztve

Direkt a - nyakamra!