CELESZTA HÚGOMNAK

Mindig jó voltál és szelíd,

Maga a jóság, szeretet;

Szivedben áldás, béke, hit,

Mindent megáldott hű kezed.

Nem dermeszté meg homlokod

Az élet, a vérfagylaló;

Okos szemedben csillogott

Egy mélyebb, egy tisztább való.

Mit a kegyetlen sors kirótt,

Tűrted panasz, jajszó nekül;

Nem vádolád a nagy Birót,

Bár sújtott kérlelhetlenül.

Csapást csapásra halmozott;

- Keserves, szörnyű próba volt! -

S nem tört meg tiszta homlokod,

A büszke, fennkölt, szűzi bolt.

Vonaglott bár az ifju arc,

Mit könnyek sűrű árja mos:

A szenvedés még nem kudarc!

Hited magas volt és dacos.

Testvér! A jobbik részt vevéd;

Örülj! Kivívtad az eget.

Anyánknak lelke szállt beléd,

Anyánk szerelme ihletett.

Úgy, úgy! Csak hagyd a kishitűt,

Alant jár az, s röghöz tapad.

Nézz fölfelé! A fénybetűk

Fényes lelkedbe omlanak.

Ó, szép az élet, dús a föld!

De csak a gyász pompája az.

És hinned kell, hogy túl dicsőbb

És ragyogóbb lesz a tavasz.

A durva harc oly lázitó

Ezen a vérittas tekén!

A hősre béklyó és bitó

Vár itt, jobb sorsra nincs remény

S a szegény költő sorsa mi?

Száműzés, börtön, magány.

Süket haboknak dallani

Magánya zordon szirtfokán.

Ó, ha tudnád, hogy égeti

Lelkem ez átkos, szörnyü lét!

Hogy olykor csaknem szétveti

A düh e lélek börtönét!

Mert düh, égő harag fog el,

Hogy összetörnöm nem szabad

- Vágyban hiába omlok el! -

A súlyos szolga-láncokat.

Minden csöpp vérem lángba forr,

Hogy hordanom kell ez igát,

A nagyszivűnek hogy pokol

E látszatlét, árnyékvilág.

Anyagba mert nem önthetem

Lelkem mélységes életét!

Börtönbe sínlő végtelen:

Szívem magányos és setét.

S mi az, mi mégis fölemel,

A tiszta láng, a büszke fény?

Hogy van szív, mely magasra ver,

S hevül a költő énekén.

Hogy van fennkölt, testvéri szív;

Ki lángomon új lángra gyúl,

Kit eszmehit s nagy cél hevít,

Ki velem küzd látatlanul.

Mert egyre foly s magasra csap

A légi harc az eszmeért;

Szellemsereg, egy hősi had

Harcol a halhatatlanért.

Testvér! Csak hagyd a kishitűt!

Alant jár az, s röghöz tapad.

Nézz fölfelé! A fénybetűk

Fényes lelkedbe omlanak.