Cifra halottak

Úgy fekszenek, mint a nehéz kövek

virágok közt, a rekkenő melegben,

szemük üveggömb, derekuk cövek.

Alusznak ők, a sok-sok ismeretlen

a föld alatt, az édes föld alatt

feszes, kemény vigyázz-ban és meredten.

De most virágzik mindegyik ajak,

most érzik ők, mindent viola füst föd,

és csókolják az életet, nyarat.

A ballerínán aranyak, ezüstök,

és a gavallér vár, sóhajtva vár,

lila ruhában szundikál a püspök.

Künn a kalászos rónán áll a bál,

még a csigás homok is várja-várja,

fényt izzad a föld, táncol a halál.

Ők is kendőzik magukat a bálra,

a nyári bálra s mindenük ragyog,

körmük szederjes, vézna ujjuk sárga,

és szörnyű arcuk nézi a napot.