Cigány

Mikor Prometheus a megkészíttetett

Sárból kigyúrta az emberi nemzetet,

Egy estve a vidám mű-látó istenek

Vacsorára az ő házához mentenek.

Mikor már keresztet tettek sok kancsóra,

Műhelyébe mentek ők konkokcióra,

S ottan nézegetvén a kész embereket,

Csudálták isteni formájú képeket.

Hát egyszer eszébe a’ jut egy istennek,

Hogy egy tréfás mását kék csinálni ennek,

Ráhagyja az egész kompánia, s végre

Körömhegyig isznak nagyobb erősségre.

Mindenik elkezdi a vizes sárt gyúrni,

Az elkészült masszát egy halmazba túrni.

Először is Vulkán a képit megmássza,

Mindenütt ott marad szurtos kulimássza,

Melyet hogy megköpött Vénus útálással,

Két szem fejérlett ki csalfa vigyorgással;

Kezét Merkurius frissebbre drótozta,

S enyves tolvajírral öszvefirnácozta;

Apollo behinté hegedűgyantával,

S éjszakákat győző kanaforiával.

Mikor elkészűltek benne a tetemek,

A patkán állott már ez a dicső remek:

Prometheus lélek felől gondolkozott,

Egy nagy csomó lélek-fótot előhozott,

De ki igen vastag, ki meg igen lenge,

Ki igen durva volt, ki meg igen gyenge.

De mind cikkelyenként mégis öszveszedte

S eképp a setétbe öszveőtögette;

Végre megbéllelte a majom lelkével,

Egy végből hasított vékony velezzével.

Azért oly találós, azért tud követni,

Azért nem tud soká egy helyben űlhetni,

Azért lett kenyere világon jártába

A fódozni való serpenyő s eszkába,

Azért henyélkedik teljes életében

A szurtos gráciák condor kebelében,

Azért van, hogy néki legédesb nyúgalom

A hajnalig pengő hegedű s cimbalom,

Azért tudta vinni a lopást annyira,

Azért ragad minden enyves újjaira,

Azért tud másoknak jövendőt, mostani

Állapotjok felől szerencsét mondani,

Ezért kedves munka a tapasztás nála,

Mert néki is első lételt e’ csinála.

Éppen ott sétál egy: én, ha ily mazúrnak

Nem látnám, itélném egy szárnyas Merkurnak,

Megszólítom: megállj! Nem felel rá, hahó!

Nem addig van ám a’, fekete Fárahó,

Most már elsietek, utána futtatok,

Róla hát többet nem historizálhatok.