CIPRUS.

Kiket titkos remény

Sugalma más tájakra csal:

A kertet elhagyák,

Égerfa, ciprus és fagyal.

Előttök hármas ut...

Vajon melyikre térjenek!

S a hármas út fején,

Imígyen szólnak a felek:

Én, monda a fagyal,

A bérc felé szándékozom,

Hol szabadság lakik,

A járhatatlan ormokon.

Ott zöldel a fenyő,

S hatalmas tölgyek ágai

Ott mernek a vihar

Dühével szembeszállani.

Az éger folytatá:

Folyó mellett lesz lakhelyem,

Folyam hullámiban

Virító arcom nézhetem.

Ott hűvös hab locsol,

A nyárfa ott nevelkedik:

Szép koronás fejét

Fölemelvén a fellegig.

A ciprus igy beszélt:

Hiúság bántja lelketek!

Én a víz partira

S a bérc ormára nem megyek!

A kertben dús virág

Borít el ágat és bogot, -

Onnét kiköltözém,

Mert a ciprus nem boldog ott.

Miért választanám

A boldog, a magas helyet?

A fenyves egyre zöld,

A nyárfa tapsol és nevet...

Gyönyört nem ismerek...

A fájdalom velem rokon;

Legjobb lesz énnekem;

A temetőn, sirhalmokon.

S ha lesz boldogtalan,

Kit senki nem szán, nem sirat;

Reá borúlok én...

Sirjára hajtva ágimat!