CIX. ÁLDOTT AZ ÓRA, MELYBEN SZÜLETTEM...

Áldott az óra, melyben születtem,

Azon minuta, melyben megértem,

Szived megismertem!

Már magamban tértem,

Áldott az óra!

Már nem kételkedem,

Hiven elmélkedem.

Mert fordúlt jóra.

Mind addig habzik szegény hiv bárka,

Sok tőrt s lépet kerűly boldog madárka,

Még jut hiv partjához,

Kivánt kalitkához,

Akkor nyugalma;

Áldja az habokat,

S vadászfortélyokat,

Mert van jutalma.

Áldott erős szived, hogy nem változik,

Mint kőszál és tölgy áll, hiven áldozik,

A szélvészt megveti,

Habokat neveti,

Magnest követi,

Éjszakra vagy délre,

Nem tántorog félre,

Hivét követi (vagy: Mást nem kergeti).

Dicsekednem lehet már hívségedben,

Földerűlt napfényem, nincs tündérségben,

Van szivemnek béri,

Boldog ki ezt éri,

Boldog vagyok én!

Fohászkodásimnak

S hiv ohajtásimnak

Mert érdeme lén.

Érted ebbűl, érted, hogy melly hiv vagyok,

Mint ellenben voltak kétségim nagyok;

Mindent revocálok,

Mindent contemnálok,

Ki irigyed volt;

Légy szive szivének,

És kegyes nevének,

Ki igy él és holt.