CIX. ZSOLTÁR

Óh, Úr Isten, én dicsőségem,

Ne hallgass, ne felejts el engem!

Mert rágalmaz az istentelen,

Száját reám tátotta szörnyen,

Hazugságot szól ellenem,

Nyelvével sérteget engem.

Ok nélkül rólam gonoszt szólnak,

És nagy ellenségeknek tartnak,

Azért, hogy én őket szerettem,

Kegyetlenül gyűlölnek engem,

Én csak Istennek szüntelen

Imádkoztam ez ínségben.

Jókért nékem gonoszt fizetnek,

Jó szeretetemért gyűlölnek.

Támassz az én ellenségemre

Istentelen büntetésire,

Az Sátán álljon mellette

Jobb keze felől nékie.

Őnéki minden ítéletben

Nehéz kárhoztatása légyen,

És mindennémű könyörgése

Bűnre forduljon őellene,

Hosszú élete ne légyen,

Más álljon az ő tisztiben.

Fiai legyenek árvákká,

Felesége özvegy asszonnyá,

Gyermekei ez földön szüntelen

Elbúdossanak helyből helyben,

Házakból kipusztuljanak,

És ők széjjel kolduljanak.

Az uzsorás ennek marháját,

Ellenség vegye el jószágát,

Ne légyen segedelme néki,

Ínségében ne szánja senki,

Az ő árváin ez földön

Semmi nép ne könyörüljön.

Ez földről minden maradéki

Eltöröltessenek őnéki,

Nemzete elfogyjon más részben,

És el ne felejtse az Isten

Bűnöket ő elejeknek,

Mellyet ők cselekedtenek.

Istentől ne légyen elfedve

Az ő anyjának undok vétke,

Sőt minden bűnök őnékiek

Isten eleiben érjenek,

Ez földön ő híre-neve

Eltöröltessék örökké.

Azért, hogy soha semmiképpen

Ő nem könyörült az szegényen.

Az nyomorult embert nem szánta,

Sőt az nyavalyást sanyargatta,

És azt halálra kergette,

Azkinek nagy volt sérelme.

Az átkot mindenkor kívánta,

Azért méltán megesik rajta,

Az áldás nem kellett őnéki,

Azért méltán azt el nem veszi,

Ő magát, mint egy ruhában,

Öltöztette az átokban.

Az átok, mint a víz, őbelé

Úgy follyon, kivel teljék béle,

Minden csontját az ő nagy átka

Mint az ható olaj, megjárja,

Átokban mint öltözetben

Öveddzék minden időben.

Illy jutalmat ád Isten nékik,

Kik az én lelkemet kergetik,

És reám szörnyen agyarkodnak,

Életemről sok gonoszt szólnak,

Te pédig, kegyelmes Isten,

Légy jelen nagy ínségemben.

Irgalmaddal biztatom lelkem,

Szent nevedért őrizz meg engem,

Mert szegény szűkölködő vagyok,

Én szívemnek fájdalmi nagyok,

Ím el kell múlnom hirtelen,

Mint az árnyék az setétben.

Egy helyről másikra kell mennem,

Mint az sáskát, kergetnek engem,

Az én térdeim ellankadtak,

Böjtölés miatt tántorognak,

Minden testem úgy elszáradt,

Semmi kövére nem maradt.

Ez én nagy keserűségemben

Csúfolnak és gyaláznak szörnyen,

Fejeket rázzák, midőn látnak,

És engem gúnyolnak, boszontnak,

Azért, Úr Isten, segéts meg,

Nagy kegyességedért tarts meg.

Midőn énellenem fölkelnek,

Tőled megszégyenítessenek,

Hogy én örvendezzek szívemben,

Ezek essenek nagy szégyenben,

És érdemlett gyalázatban

Öltözzenek, mint palástban.

Az Úr Istent én az én számmal

Dicsérem szép énekmondással,

Magasztalom őtet szüntelen,

Mert ő könyörűl az szegényen,

És azok ellen megtartja,

Azkik ítélik halálra.