Credo [2]

Érzed-e, testvér, néha szédülettel

És áhítattal a csodát, hogy élsz itt,

Hogy veled együtt világok kerengnek

S hogy velük együtt néked is a vég int?

Megállsz-e néha az örök sodorban,

Mely halni visz, mint az örvény a rózsát

És érzed-e, míg hull a homokóra,

Hogy mosolyog az örökkévalóság?

És látod-e, hogy lemenő napokban

A születő napok visszfénye reszket

És hallod-e, hogy elmúlt századoknak

Visszhangja szól, ha a jövőbe mennek?

És tudod-e, hogy a sír öle termő,

Hogy a halál a nagy, dús magvető lenn,

Hogy lépte nyomán sarjad a jövendő

S új életünk virul a temetőkben?