Csacsi rímek

Érdemem bár abban áll is,

hogy versemre a banális

rím csengőit aggatom,

lelkem mégse rút kanális,

melyben tört tál - sőt kanál is -

hevert szerte szabadon.

Képzelmem - sajnos - anális,

és ha más teret tanál is,

ezt kívánja kiadóm.

Igy éneklek én kanáris

hangon, melyet sok tanár is

földícsér majd egykoron.

E dal csípős, mint az ánis,

nem miként a régi, mámis,

agg költészet, mondhatom.

Hetyke, ifjú és infámis,

amilyen múzsám s nimfám is:

él itt mindegyik atom.

Bíboros, mint a kaláris!

Lángoló, minthogyha Páris

adta volna - - - - -

Megölte lassanként a szepszis

e dézsás, rocskás, bögrés, tepszis

cselédet.

De ezt kiáltja most a szkepszis

felétek:

Bezzeg, ha vitte volna Thepszis

kordélya, hát megmentik ezt is,

s feléled.

Magyar! - ne félj, akárhogy is ugatnak,

hányj fittyet a gőgös, komisz nyugatnak,

hiszen úgyis a föld alá dugatnak.

Ordít

e kultúr

dúlt úr,

s fogat csikordít...

Pislán

máléz a kislány.

Tömörkény!

Van írásában némi vad,

tömör kény!

S úgy zeng szava, mint az az ágyú,

melyet töm Örkény!

Hogy nyugodtan alhass,

üres legyen az alhas.

Kétségbeestem -

nagy volt a bestem.

Miért a kokain?

Megvannak okaim.

Érted nyakam, erem is elmesem:

nem érti szív, nem érti elme sem,

hogy mint szeretlek, én szerelmesem.

Szomorú a baktatása.

A kezébe aktatáska.

Úgy megy, mint egy vak tatácska.

Csodálkozol a kokainistán,

s nem érted?

Gondolkozzál az okain is tán -

s megérted!

Erika!

nem úgy

verik a

cigányt!

Ne mondd te: morfinista.

Mondd inkább franciásan,

mondd finoman:

morphinomane!

Az életem elrongyolom,

olyan már mint egy rongy gyalom,

de még a föld is langy alom

csak hálj te vélem angyalom.

Nem kell énnékem jó dolog,

fogpor és semmi Odolok,

piszok, én néked hódolok.

Az életem

nem adom el.

Hiába csábít

Madame L.

Te kellesz nékem,

dadamell.

Nem látjátok a színpadot,

ti színvakok.

Nem kell tinektek költemény,

a szívetek az kőkemény.

Amit elérni sose bír csók:

eléri néha egy bibircsók.

Mi van a deszkába?

Eszkába.

Kezem dühöngve tördelem:

ó förtelem, ó förtelem!

Te kedves,

te tetves,

rongyos kicsi angyal, a gyöpre

heveredek.

Szorítanak a kapcsok, az izzó

hevederek.

Öleld meg a régi, a régi

haveredet.

Könnyű erős -

ismerős -

hová tüntél

tündér?

Itt volt tegnap Devecseri,

jaj de nagyon bevacsorált.

Támadnak népek és elülnek,

de, Hős, te akkor is leendsz,

vad óceánok megvívója,

Endresz.

Győztes szelek szárnyán lobogjon

a testeden a könnyű len-dresz,

s kiálts oda a csüggedőknek:

rend lesz.

Azt mondod, hogy elegáns,

de bókodnak fele gáncs.

Átadta a telefont,

mit lombokkal telefont.

Szeretem én az őszt önző

vággyal, minthogy oly ösztönző.

Felszólítom amaz úri

embert, ki a ramazúri

alkalmával a mazúri

mocsaraktól elszaladt:

mivelhogy nem malícia,

hogy mostan már Galícia

táján jár a milícia,

írjon K. D. név alatt.

Almát eszünk ma, rá diót,

és hallgatjuk a rádiót.

Hégel: -

Az ember nem eszméktől ég el!

- Oly jó nekem az abszint,

az arcom tőle kap szint.

- Akarsz arcodon szebb szint?

Inkább vegyél be pepszint.

Önnek mindig hiányzott,

Ha Ditrichstein nem ciányzott.

Lefesteni nehéz volna

Tiziánnak.

Azt a sok jót, mit köszöntök

ti ciánnak.

Mit tegyek hát? Megsugom egy

pici lánynak.

Mint egy bezárt

bazárt,

kit tönkretett

hazárd

gazdája...

Eléd esek,

mert lábaid oly édesek.

Eléd esem

Ó édesem.

Brokát.

Mondd az okát.

Míg itt mélázva ültök -

elfogy a sülttök.

Koca-koca tarka

(Műveltebbeknek)

„Ha nem is oly művész

Rózsám, mint Tartini,

Szeretném ő vele

Az ekét tartani.”

„Érik a, érik a

Hisztérika

Nálamnál hűbb” stb.

- Itt semmi hely sincs, kalauz úr.

Nem lesz kibékülés?

- A folyosón tessék leülni.

Van ott egy fék-ülés”.

Emlékezet,

könnyektől ázott, rég eltűnt betűkön

egy ékezet.

Emlékezet,

hajszolsz a múltba s ott mohó futásom

megfékezed.

Emlékezet,

mit abbahagytam, a csókot, a munkát

elvégezed.

Emlékezet,

jaj, megszakítom e fájó-bolondos

nyelvészetet.

Emlékezet:

száraz kacsót kivánok és magamnak,

nem lé-kezet.

Emlékezet:

Ó, Szerda és Nyugat, milyen kitűnő

szemlék ezek.

Emlékezet:

titkos, mint dinnye, a föl nem szegett és

nem lékezett.

Rátok tekint két félteke,

hogy féltek-e?

Mit ér, mit ér két félteke,

ha lóg az ember féltöke.

Hallgat a sült kecsege.

De hogyha él, fecseg-e?

Ne búsulj most, inkább rigyess,

Frigyes.

(rigyet = szarvasbika üzekszik)

Werfel?

Cserfel.

Halálhozó

találkozó!

Utána

más nem maradt, csupán a

bánat.

Indulj,

ingujj!

Egy menű

egynemű.

Lírám,

te légy a

a bírám!

Atlasz:

hanyatlasz!

Ott volt a jószagú

ibolya és a kósza bú.

Miért nézed te folyvást

e ronda golyvást?

Ki nem ölel,

lelket öl el.

Esztéta?

Érzi már vesztét a’.

Az ember

egy-két

egykét

létrehoz...

Fölkelni reggel, rágni régi zsemlét: -

inkább a nemlét!

Csekély

fekély

ennek élj

remek éj - stb.

- Mondd csak, olvastad-e Lagerlöf Zelmát?

- Olvastam a selymát!

Nyíló számra

hullott a csók

kilószámra.

Hegyezem a fülem, ül-e

a lomb alatt fülemüle?

Amulett.

Hamu lett.

Uraim,

eszembe jut egy

fura rím!

Ha nincs mód, hogy búdon átláss: -

már ott a gátlás.

Hogyha a tál rozsdás,

kínos minden mosdás.

Megöli a siker Lacit

(Azontúl is hyperacid.)

Éld át azonmód, mit a sors hoz:

ne fűszerezd, ne nyúlj a borshoz.

Olykor könnyezve zokkant,

de sok kant

megszégyenít e rokkant.

Míg éltem itt

Novotny voltam.

rovott, nivótlan.

Hal-pakkal

megyünk a síma talpakkal

s alpacca

kanállal eszünk.

Volt nők miatt egy pár bajom

s egy párbajom.

Nőket

emancipál

e Manci Pál

miatt.

Te sóhereknek sóhere

itt van neked egy lóhere.

Költő,

minden hatalmat egybeöltő,

kit bámul reszkető, üvöltő

fönségébe sok emberöltő: -

a végtelenbe tündökölt ő.

Szerelem,

a vágyamat te feléd

terelem. -

Őzike.

Őzik-e?

Az a kérdés, hogy győzik-e?

Ha ápolna,

ugy hullna rám a lelke,

mint kápolna.

Itt az ágytál,

melyre vágytál.

Tiszttárs,

mondd, merre az a tisztás?

Két tölgy mered felénk az őszi tisztás

vérző gyöpén, akár két szép tiszttárs.

A fal előtt egy muzsik áll

és muzsikál.

Ledőlök a kanapéra.

Rágondolok Kunapéra.

Vágyaim elálmosodnak,

elmosódnak.

A bankra rátenyereltem,

s magam telenyertem.

Delnők,

ha őt emelnők,

lehetne elnök.

Ez többet ér,

mint a mai vitás

naívitás!

Szegény ember kenyere

a nyenyere.

A tiszthelyettes az utált

tábornokának szalutált.

A parazolt,

mely annyi fényt elpazarolt.

Mért nem szól az okarina?

Hogyha volna oka: rina.

(Ezt felelem, oh carina!)

Neuralgia?

Nem szabad

eluralgnia.

Kobold!

dobold!

A szobámat méla hittel

berakattam malachittal.

A parlament

a falra ment.

Mire gondolt?

Az övére.

De kiére?

Az övére.

Aladár hiúz-

szemekkel néz a pénzre.

À la Darius.

Multkor történt e rémeset,

sose láttam ily rémeset.

Mondok valami rémeset,

ami valóban rémeset,

rendeltem málnás krémeset,

és rámesett.

Tengerszem: -

beugranék,

ha volna merszem.

Ez adomát

az utókornak

adom át.

Tudd meg, pajtás, az él csak,

aki mihaszna, csélcsap.

Kornél, ha benned hebehurgya láng ég

és a szeszély szeszétől

kopog a vad halánték,

szólj ezután is, mert az istenektől

több egy kicsiny ajándék,

mint a költőkirályok nagy vígasza:

a szándék.

Költő: Álmodni, regélni!

Huszadik század: Megélni, megélni!

Tapasztalom -

papasztalom.

Westfal -

az asztalon

kereszt áll.

Ez a szegény ablakostót,

aki mindig babba kóstolt.

A munkát követeld meg

Ellustul.

Ellustul.

Kérdezd az éjtől, hogy enyém leendj-e,

s toppanj be hozzám egyszer majd, ha langy a

nyár, életem tündéri, régi rendje,

pillére lelkemnek, tartó-gerendje,

s áldott zavarja, nyugtató kalandja,

kitől a lárma erdők tiszta csendje

és szép a förtelem, s a föld varanyga,

való, mely a vágyat fölülmulandja,

csóktól, álmoktól duzzadó kelengye,

ábránd-búzából fölrakott kalangya,

hogy gyűjtenék veled, egyetlenegy te,

szorgalmasan dolgozva, mint a hangya.

Azonnal

elment az amazonnal.

Ezerrel azonnal

ő adós a haszonnal.

Láttam ott egy pulykát,

ide-oda bujkált.

Inog a fűrész,

mint egy letört

fű-rész.

Egy hervadt nőszirom

s mellette őszi rom.

Forró nyáron kisbabuka szopikál,

a ruhája könnyű, vékony tropikál.

Falába

belekoppant a ház

falába.

Falába

zörög borús dalába.

Falábú,

ki végre majd a föld alá bú.

Itt színdús indus

eszik vitamindús

ételt.

Ez itt az a vita, min

eldől majd a vitamin.

Ez Káin

a nyilvánosság

deszkáin.

Proust

bírja a

szuszt.

Rosszalólag

mondta:

rossz a lólag.

Olvastam a Maternelle-t,

pompás regény. Ma termelt.

Naptár,

megtelsz te is, bútól roskadozva,

mint régi kaptár...