Csak a tilos szabad már...

Átfontak a mindennap ólmos

istrángjai.

Óh jaj! e sok muszáj közt rángani,

mint a gép karja kerekek között ráng!

Más az én dolgom! Jere, szökjünk

aranykopár

csillag alá, a messze hegyre - bár

százegy szakadt szíj fáj és visszacsap ránk!

Tilosokba kell menni, édes!

Hajts, életem!

Mert a »szabad« már nem szabad nekem.

Különös böjt! csak a tilos szabad már.

Nekem züllés e jámbor-élet

s korrupció:

akkor kezdek majd lenni újra jó,

amikor a Törvény ujjal mutat rám.

Mindig azt tettem, ami kellett

s valami vár,

csöpp muszájoknál égetőbb muszáj,

amit feledtem, mint az álmok rosszát.

Oldd meg, Atyám, ereszd el ördög-

kopóidat!

Ördög, eb, vágy, bűn, riadó szimat:

csak ilyen falka vihet már Tehozzád!