Csak halkan

Csak halkan, halkan, drága, szép Öröm,

Itt lábujjhegyen járj!

Ne csábíts hangos szó-beszédre,

S teli tüdőből csengő kacagást

Te tőlem ne kívánj!

Ne felejtsd el, hogy bujdosó vagy itt,

Sötét vértek közt csillan arany-vérted,

S országom örökös Urának én

Nagy idegen-adót

Fizetek érted.

Míg bura alatt égő gyertyaként

Libegsz, drága Öröm,

Szemérmes öccse a Szomorúságnak, -

Addig tudom:

Miattad új bajba nem ütközöm.

De ha lángod nagyot nyujtózkodik,

S üvegburáját megremegteti:

A Fájdalom, az én lelkem ura

Az aranyvértes fényes idegent

Birodalmából tüstént kiveti.