(CSAK MOST...)

Csak most értem meg az apámat,

aki a zengő tengeren

nekivágott Amerikának.

Utnak eredt - nem uj jelenség, -

hogy lefülelje bátoran

a természetes jószerencsét.

El is keserült, meg is csappant

érdeke itt, az óhazán,

unta főzni a szagos szappant.

Csak most értem meg az apámat,

aki az ingó tengeren

nekivágott Amerikának.

Az urak locsogtak fecsegtek,

ő batyut kötött. Odaszállt,

hol jó munkást szép pénz kecsegtet.

Az erdőn nem volt egy szál bokra,

egész uton emlékezett

és hányt a hempergő habokra.

Elhagyta bölcsen a családját -

azért, mert keményen keres,

a csemetéi őt ne áldják,

mert megátkozzák, ha felnőnek.

Nem volt erkölcsi példatár

s nem hűse hazugság-felhőnek.

Csak most értem meg az apámat,

aki a csalárd tengeren

nekivágott Amerikának.

Csak most, hogy uj világba tartok.

Flórám az én Amerikám.

Elenyésztek a régi partok,

nem ődöngök zajuk-bajukban:

az emberarcok mélyiről

uj értelem szegélye bukkan.

Ahogy az apám nekivágott -

ha százszor nincsen, akkor is

Istenre bizom a világot.

Én nem a tusától szabódom:

szerelmemért csalok, ölök -

bár lehetőleg korrekt módon.