Család-fa

A nagyapám gyümölcsfát ültetett:

Aranyparment, batult és ponyikot

És kanadai kormos renetet.

S köztük egy ismeretlen csemetét.

Isten nevében keresztelte meg,

Adván neki önnön család-nevét.

A névtelen fa Reményik-fa lett.

És nőtt azután és lombosodott,

Nagy család fölé terebélyesedett.

És későn érő gyümölcsöt hozott.

De mikor a következő tavasszal

Elvirágoztak mind a fák már régen:

Még mindíg volt belőle pince-mélyen.

Most nem virágzik már és nem terem,

Letöredeztek lassan ágai.

De hogy ne álljon oly reménytelen

A vén kert egyre ritkuló ölén,

Vigasztalásul szépen ráfutott

A vadszőlő, e költői növény.

Ősz van. Bíborpalást leng most a fán,

Utolsó díszül fedve fát s nevet.

Nézem s szemembe könnyű könny szivárog:

Köszönöm, Istenem, kegyelmedet.