Csalánköntös

Tegnap úgy elmerengtem,

Szomorún elmerengtem,

Egy sarjadó szép szál emberpalántán.

A test s a lélek

Oly egy-ütemre lépett

Ragyogón, katonásan, -

Fénylett a szem

S a homlokról sugárzott

Valami új, szinte antik Arány.

Talán...

Igen, talán majd ez a nemzedék - -

Néha hittem, hogy összebékülünk

Én meg a testem.

Nem barátom volt,

Nyomorgatóm volt,

Túlszűkre szabott csalánköntösöm,

Zsarnokom, kivel egy verembe estem.

Mi nem békülünk össze már soha:

Én meg a testem.

Az egyenlőtlen harc állani fog

Idegenül és irgalmatlanul -

S ahogy eddig: többször lesz ő felül

És én alul.

Hogy elfog néha

Valami őrült vetkezési vágy:

Lehántani, leszaggatni magamról

E szennyes, véres, unt, nyűtt rongy-ruhát,

Mely fojtogat,

- Hányszor fojtotta meg

Vörös selyemzsinórral

A legfehérebb gondolatomat. -

Költészetem, ha volt:

Csak szabadságharc volt.

S minden jó költemény

Ujjongva lengő győzedelmi zászló

A harc után, mit vele vívtam én.

Nem barátom volt,

Nyomorgatóm volt,

Túlszűkre szabott csalánköntösöm,

Zsarnokom, kivel egy verembe estem:

A testem.

Hol vagy antik Arány?

Talán,

Igen, talán majd az új nemzedék... -