Csalódás.

Lakja zárva kedvesemnek,

Szómra nem jő felelet:

Tán szabadba csalta őtet

A virágos kikelet;

Szép pihenni, álmadozni

A liget hűs árnyain:

Arra szállok, ott lesem meg

Titkos andalgásain.

S im zöldjébül a bokornak

Reszkető tűz ég elém:

Ő az, ő az! lángszeméből

Hű szerelme int felém!

Kéjlobogva szállok arra -

Ah de játszi fénye múl,

A midőn a nap sugára

Kék hegyek közé vonúl.

Ének ébred bús panaszszal,

Oly szelid, oly szelleti!

Ő az, ő az! engem hivnak

Bájhatalmú zengzeti.

Szívdobogva szállok arra,

Ah de léptem zajlatán

Némul a dal, és felettem -

Elröpül a csalogány.

Félig rejtve, illat-ajkkal

Rám mosolyg egy gyönge kép!

Ő az, ő az! nyájas arcza

Mint pirul, mi égi szép!

Őt ölelni szállok arra,

Ah de vérzik hő kezem -

Rózsa volt, és képzetimnek

Csak tüskéit érezem.