Csere [1]

Liget dús lombja közt

Andalg a pásztor

Kis nyája ott legel,

De vágya távol.

S míg vídám kis kolomp

Zeneg mellette,

Sok játszi ábrándkép

Enyelg körötte.

S ím furolyát ragad,

Megszólal hangja,

Hogy lelkét önti be

Vágyó dalába.

És mintha álmai

Testté lennének,

Mind úgy átszelleműl

Képzeletének:

A tiszta magas ég

És hő sugára,

Virágos lomb között

Méhek dongása,

A csevegő patak

S a pajkos szellet,

Mely lopva öleli

A kis rózsát meg.

S hogy végre ne legyen

Hiányos a kép

A sűrű lomb közűl

Elébe lány lép,

Sötét haj, liljom arc

Hullámozó mell,

Épen minőnek ő

Danolta most el.

„Báránykám elveszett,

- Mond a kicsiny lány, --

Jaj annak, aki nyer

Másoknak kárán;

Ha látod, jó fiú,

Óh add ki nékem,

S áldást küld rád az ég

Dijúl helyettem.”

„Itt van, kedves leány,

Veszett juhocskád,

Te mondád: Áldást küld

Az ég ezért rád.

- Mond a pásztor, - s imé

Szemedben az ég

Óh lányka, úgy-e, bár

Szavadnak állsz még.

Jaj annak, aki más

Kárvallásán nyer,

Szivem nálad marad,

Bármint űzd azt el,

Add érte szívedet

Hát", s átkarolva

A lányt, most érzi csak,

Hogy nem álmodta.