Csillagokig!

Ó, szomorú téli sötét, te szennyes fekete bársony!

Örülök annak a kis résnek a függönyömön,

mert rajta a végtelen Terek mélyébe látni,

csillagokig!

A szomszéd szobákból az Élet örök ritmusa, alvó

kedves életek lélekzése, - ó, ti

meleg Erők titkos munkája, kik jöttök az Idő

fenéktelen mélyeiből!

Élet vagyok én is, meleg erő, - gyűlöljön aki rossz!

Magyar korok mélyeiből, nagyapákon, apákon át

ideértem ahol kilátok a csillagokig,

csillagokig!

Gyűlöljön aki rossz! S szeressen a jó! Mert nem nézek

én mást ezután

csak testvértüzek lobogását, nem hallok én mást ezután,

csak testvéréletek ritmusát tér meg idő

fenéktelen mélyeiből!

Aludj, barátom! s építsd erőidet a jövőnek!

Aludj, testvér! ó, bár mind testvérek, emberek, lelkek,

kéz kézben, erőt erő táplálva, mint áram áramot,

törnénk föl csillagokig!