Csomagold be mind

Csomagold be mind, ami volt, ami régen

volt, ami édes, mind csomagold be,

ami több, mint játék, szerelem, több, mint

élet is, a kincseim csomagold be,

régi szavam, az aranyt, kevélyen

csengő rímeim, melyekkel magasan

röpültem a többi fölött, s ékes igéim,

mind-mind csomagold e batyuba,

abba, amit hoztam, s hagyd az úton másnak,

hogy hősi-igazul járjak egyedül,

egyszerű ember az egyszerű földön,

s meztelenül legyek, amint megszülettem,

meztelenül legyek, amint meghalok.

Nyugtalanok az én reggeleim, és éjjel

hatalmas hang kiabál újra belőlem.

Ruhátlan és hústalan zúg el a lelkem,

nem illik hozzá az ifjúi parádé.

Úgyse soká tart már számomra e földi

vándorlás, tíz évig vagy húsz évig, aztán

elromlik a test, mely zárja hüvelyében

lelkemet, és egészen lélek leszek. Adj hát

vetkőzni most erőt, érezni e kevés

időre magamat s a világot, te nagy

igazság, szeretet s még nagyobb igazság,

fájdalom. Te adj a szemeimre könnyet,

mert könny nélkül én csak nem-látó, vak vagyok.