Csomó

Mit tudjuk mi, hogy ki kötötte:

Isten, a Sátán, a Gonosz, a Jó?

De meg nem oldja hit, tudás, erő,

Örök az élet szálán a csomó.

Mit tudjuk mi, hogy s mint kötötték,

Hogy bogozták a végzet kezei,

A végzet a mi babráló kezünk

És szakadt, véres körmünk neveti.

Az élet szálán ott a sorscsomó

És meg nem oldja hit, tudás, erő,

Bár eszmék rendje tűnt miatta le

S a semmiségből újra visszajő.

Bár ostromolták roppant rendszerek,

Rajta minden hatalmuk megtörött,

A megoldások sora végtelen

S reménytelen - mert a csomó örök.

Mert minden fűszál, minden kis virág

Egy rettenetes gordiusi bog

És az marad, míg lélek lesz, ki rajt’

Halódni, vívni, tépelődni fog.

S a tépelődő, babrálgató ujjnál

Még szánandóbbak tán a vaskezek:

Caesar, ki ketté vágtad a csomót,

Szegény - Te sem oldottad meg.