Csönd

Lebegj reám, ó csendes némaság,

véresre horzsolt szívemet kötözd be,

ontsd rám a holtak áldott balzsamát!

A zagyva nyelv hangját zavarjad össze,

fullaszd el égő, száraz torkomat,

alélt fejem zsongó, nagy csend fürössze.

Aludjon el a kínzó gondolat,

ónsúlyod égőn nyomja vissza mellem,

végsóhajom szelídeden fogadd.

Emlékezet, tudásnak kéje, szellem,

halk ájulatba nyögve vesszen el,

és szó ne keljen boldogságom ellen.

Szűnjön pihegni a beteg kebel,

tűnjön le róla a vér régi mocska,

míg boldogan nagyobb öröm emel.

Sártól szennyes valóm tisztára mosdva

lebegjen a felejtés bűvkörén,

s ne bántson a bűn, a sár és a rozsda.

Szent csönd, terítsd palástodat fölém,

fülembe kriptád hallgatása csöng,

s mélységeidből nem nézek föl én:

Oh én fehér sírboltom, tiszta csönd!...