Csöndes ember lesz belőlem

Csöndes ember lesz belőlem,

De majd csak a temetőben.

Mit e lázas szív sosem tett:

Lent a sírba’ megpihenhet.

Földi üdve, kínja, vágya

Válik örök éjszakára.

Ott porlad majd öntudatlan’,

S nem lesz többé nyughatatlan.

Nem is félek a haláltul;

S ha e fáradt szem bezárul,

Ajkam körül, azt hiszem,

Ott lebeg majd szeliden.

Se rózsák közt, puha párnán,

Sem az inség szalmaágyán

Megpihenni nem tudott;

Csak halála volt nyugodt.