Csonka szonett szívemről

Az éjjel fényes. Süt a hold.

Agyam hideg, akár a jéghegy,

a szájamon fáradt, sötét jegy.

Hosszú út multán ez a zsold.

Bús hívedet ne udvarold,

öreg barát, de tűzzel éledj,

és vess a csontvázamra még egy

vizsgáló orvosi mosolyt.

Mint Röntgen-fényben szívbajos

mezítlen állok, s nézem itt

az életem roncs kincseit,

és hallgatom, milyen zajos,

gyógyíthatatlan szívemet,

mely még a régi, szent beteg.