Csukott ajkak

A csukott ajkak éle összeért,

Mint összefagyott két virágszirom,

A küzdés fájó nyomait, a vért

Letörölte egy kéz nyugosztalón,

Álombabékítőn, enyhén, puhán...

A csukott ajkak éle összeért,

Többé nem kérdezik: miért, miért?

Csókra nem vágynak, szitokra nem nyílnak,

A szó, mint hegye ki nem röppent nyílnak

Ott belül maradt, odabenntörött

S ül az ajkakon valami örök...

Valami nagy-nagy mosolygó fehérség.

A csukott ajkak hordják boldogan

Az Imperator törhetlen pecsétjét,

A bizonyságot: nem kell már beszélni.

Mert sokat szóltak... sok hiába-szót,

Maguknak, másnak sebet-okozót.

Az áldás kihűlt, elégett az átok,

Most lecsukódtak -

És kimondták a legfőbb igazságot.