CXI. SZABAD LÉGYEN EGYSZER SZIVEM...

Szabad légyen egyszer szivem,

Bátrabb légyen szivedhez,

Bizvást vérmes s nem szemérmes

Már annyira, kedvedhez;

Már eleget

Jég s meleget,

Ha éretted szenvedt bár:

Vigasztaljad

S ne biztassad,

Hogy ohajtson csak Bár, Bár!

A rem zénség puszta mentség

Az régi rab sorsának,

Láncz’ csörgése és zöngése

Nem ád erőt lábának;

Megszabadúl

S élte újúl,

Ugyan úgy hizelkedik,

De az ollykor,

S vajha mikor,

Tömlöcztűl menekedik?

A szabadság és az rabság

Egymás között küszködnek,

Mindkettő bút híven igért,

Az kik ebben sinlődnek;

Az szabadság keménységgel

Izlett, de nem állandó,

Szegény rabság az üdővel

Adja, ki nem mulandó.

Azért inkább még rab lészek,

Lévén bérem állandó,

Mint kényemre és kedvemre

Legyek szabad s mulandó;

Az üdővel s jövendővel

Még az vas is arany lesz,

Szenvedéssel s senyvedéssel

Még szivem is hiv bért vesz.

Egy tekéntet reám intett

Minap, majd elpirúltam;

Egy bolongott, száj mosolygott,

Majd mentségre szorúltam.

Mások mind engem itíltek,

De én bátran nevettem:

Meg ne tudják az irígyek,

Hogy azzal én sérttettem!

Noha jajt mondhattam volna,

Mert érzettem hiv czélját,

Tekintetnek, szivmeséknek

Érzettem nyil aczélját:

De mint az, kit nem fog fegyver,

Sebeim nem vérzettek,

Elállottam, eltitkoltam,

Talánd Isten meg nem ver!

Ezzel néked, én tenéked

Tündérségben áldozom,

Szabadságnak s az rabságnak

Mázsás súlyját borítom:

Itiletet s igazságot

Tégy és add ki voxodat,

Mindenekben engedelmes,

Tapasztalod szolgádot.