CXII. ZSOLTÁR

Bódog ember az, ki az Istent

Féli, tiszteli szíve szerént,

És az ő törvényét szereti,

Nagy lesz ez földön ő nemzete,

Öregböl az hívek serege,

Mert az Úr megáldja és őrzi.

Gazdagsággal őtet meglátja,

Kivel bővelködik ő háza,

Igazsága megáll örökké,

Az híveknek az setétségben

Világot támaszt az jó Isten,

Hogy láttassék rajtok kegyelme.

Az hív ember kölcsönt ád szívvel,

Hamissággal senkit nem terhel,

Ez el nem dől, megáll végiglen,

Ki az igazságot kedveli,

És életit azhoz rendeli,

Örök emlékezetben leszen.

És ő egy szálat sem fél azon,

Hogy róla gonosz hír támadjon,

Reménsége néki az Isten,

És bátorságos az ő szíve,

Míg meglátja, hogy ellensége

Megbüntetnek, esnek veszélben.

Javait híven osztogatja,

Az szűkölködőket nem hagyja,

Kiből öregböl igazsága.

Az ő szarva meg nem hanyatlik,

Sőt ékessen fölemeltetik

Böcsületes nagy méltóságra.

Hogy ezt látja az istentelen,

Bosszonkodik rajta szívében,

És ő nagy gonosz haragjába

Csikorgatja fogait szörnyen,

De ha megeped is mérgében,

De elvész minden kívánsága.