CXL. MINT A LEESETT HÓ, OLYAN FEHÉR TESTE...

Mint a leesett hó, olyan fehér teste,

Kit a véres bibar itt is, ott is feste;

Fényes nappal láttam, nem volt akkor este;

Boldog, ennek szívét a ki hiven leste!

(S akkor megtalálta, a mikor kereste.)

Fekete kláristól mocskosak szemei,

A nap sugárival küszködnek nemei;

Egy élet élete, egy tekintetei;

Mindene csak kicsiny, kicsinyek kezei.

Mint galambok fészke, olyan melle tája,

Cirkalommal megmért azok karimája,

Mint olaszországi czitromok formája;

Boldog az, ezekkel a kit szoptat szája!

Elefánt csontjához hasonlít a nyaka:

India irigyli, hogy ide szakada;

Bibor piros kláris hasadott ajaka;

Hol ennek személye fénylik, nincs éjszaka.

Ehhez ő szemérmes alázatassága,

Sokféle virtusok temérdek soksága!

Boldog oly szabad szív, ha nála fogsága,

S örökkön örökké hívséges rabsága!

Bár ámbár szivéről akármit itéljen,

S a kaján irígység akármit beszéljen,

Sokféle lárvákat, maskarákat véljen,

Csak az ő szívében bátran haljon s éljen!

Megvagyon a szándék, mert bizony szeretem,

S nyughatatlankodik érette életem;

Noha mások előtt én azt nem tétetem,

De másnak nem hagyom, ha szerét tehetem.

A ki azt tiszteli, nincsen annak baja,

Boldog atyák azok, kiknek ez a faja;

Csodálatra méltó hosszu s ritka haja

Rajta a sok szívek, mint méheknek raja.

Szép czedrus derkának merő delisége,

S a viaszt meggyőző szíve szelidsége,

S mint hajlandó nádnak engedelmessége,

S az egész testinek hibátlan épsége!

Ki tudja, piczinynek mért oly gráciája?

Hogy a nagyobbaknak nincs oly planétája?

Ékesebb, kedvesebb azoknak formája:

Rajtam is egeknek ily szententiája.

Makula nélkül van, nincs makula benne;

Ha deles napnál is itt kereső lenne,

Ebben irigység is dicséretet tenne,

Bátran azok előtt bízvást megjelenne.

A ki utána jár, nincs annak késése:

Egy-egy aranyat ér szép, módos lépése;

Éhes, szomjú szívnek, mint manna, élése...

Szivemen ő mely nagy sebet vésve vése!

Legdicséretesebb benne a jó szándék,

Nem tántorítja azt sem kincs, sem ajándék,

Nincs benne semmi szín, melyért nem kedvelnék;

Vannak-e valakik, kik ezt nem szeretnék?

Mindene gömbölyű, mint muskatály alma,

Szerencsés, a kinek ettől van jutalma;

Igaz tűz ég benne, nem olyan mint szalma,

Ez csupa kegyesség, mindenhez irgalma.

Muzsáknak beszéde nyelvének szólása,

Minden jóságoknak hív szíve szállása,

Mindenhez köszöntő, s viszont ajánlása,

Mindenhez illendő színe újúlása.

Egy szóval hibátlan minden ékessége,

Bár sok országot járj, nincs mása szépsége;

Ahhoz deli módos, tánczos frissesége,

És mintha nem volna, olyan csöndessége.

Nem fér ehhez rossz szó s fullánkja nyelveknek,

Vagy ártalmas nyila gyilkos beszédeknek.

S ravasz pribéksége a gaz irigyeknek,

Bizvást fügét mutat ártatlan ezeknek.

Csak summa summarum: csinos, rendes, deli,

Maga tetszetését naponkint neveli,

Minden kérdéseket okosan feleli,

Boldog oly szív, kinek szíve szivét leli.

Egyetlen egy szivét bár ezer kisértse,

Szív titkos meséit akármiként értse,

Azoknak nyilai s fegyvere ne sértse,

Igaz uton járjon s lépését ne vétse.

Voltak ugyan, voltak sokféle szólások,

Háborgó egekben gyilkos villámlások;

De az irigyeknek irigy a szokások,

Történtek is ettől ezer változások.

Szive affectusi hültek és hevültek,

Szeme csatornái gyöngyösen gördültek,

Fényes szemvilági felhőbe merültek,

S alig és csak alig uj napra derültek.

Van a síró szívnek bizonyos ereje,

Mint kemény gyémántnak szelid kecske-teje;

Bár sok átkainak hitetlen veleje,

De mégis továbbra halasztja ideje.

A könyező szemnek ügye is siralmas!

Könyörületségre kényszerít irgalmas;

Egy könyhullatása olykor oly hatalmas,

Istennek szivén is lészen diadalmas.

A míg tétovázhat, vagyon ezer mentség,

A sok hamis átok ájtatos és szentség,

Ámbár némely, mint a lobogó tűz úgy ég,

Mely csal embert, Isten nincs benne soha vég.

Sajnálom magamon, máson nem próbáltam,

Sőt hogy eztet írom, ájulásra váltam;

Csodálom eddig is, hogy eddig elálltam,

Immár tizenhétszer ezeket számláltam.

Én eztet nem irom sem száznak, sem egynek,

Hanem halálra vált szivek szegényeknek;

Sem sok ezereknek, sem pedig egyeknek,

Ugy a gazdagoknak, mint a szegényeknek;

Mégis írtam eztet egynek, de nincs neve,

Sem nála, sem nálam nincsen jege s heve,

Értse rá mindenik, kinek van hív szive,

Üsse meg a mennykő, hogyha nem lesz szive.