CXL. ZSOLTÁR

Szabadíts meg engem, Úr Isten,

Az gonosz csalárd embertől,

Őrizz erőszaktévők ellen,

Ments meg az vakmerő néptől.

Kik csak hamisságot gondolnak

Mindenkor az ő szívökben,

És hogy hadakat indítsanak,

Azon vadnak mindenképpen.

Élesben fenik ő nyelveket

Az kígyónak fulánkjánál,

Mint áspiskígyó egyebeket

Megsértnek mérges ajkokval.

Ments meg az gonoszok kezéből,

Azkik erőszakot tésznek,

És igyekeznek szüntelenől,

Hogy engemet megejtsenek.

Az kevélyek tőrt vetnek nékem,

És mindenütt hálót hánnak,

Kötéllel megvonsszák ösvényem,

Hogy engem megszorítsanak.

Én pedig mondék: Óh, Úr Isten,

Te vagy én erős Istenem!

Beszédem vegyed füleidben,

Hallgasd meg esedezésem.

Uram, te vagy én segédségem

Mindennémű ínségemben,

Azért védelmezd meg én fejem

Az hadakozó időben.

Ne engedd az hitetleneknek,

Hogy elővigyék dolgokat,

Hogy inkább ne kevélkedjenek

Rontsd meg gonosz szándékokat.

Énreám törőknek fejeket

Vonjad méltó büntetésre,

Ő hamis igyekezeteket

Fordítsd az önnön fejekre.

Szálljon reájok lángozó szén,

Tűzzel megemésztessenek,

Rekkenjenek az földbe szörnyen,

Többé föl se kelhessenek.

Az hamis ember ő nyelvével

Ne legyen nyomos ez földen,

Az önnön vakmerőségével

Akadjon szörnyű veszélben.

Tudom, hogy Isten az szegénnek

Ügyét fölfogja kegyessen,

Megkegyelmez az erőtlennek,

Igazságát kijelentvén.

Az igazak nagy dicsőséggel

Dicsérik te szent nevedöt.

És örökké jó reménséggel

Megmaradnak színed előtt.