CXLI. ZSOLTÁR

Tehozzád kiáltok, Úr Isten,

Siess énhozzám, ne késsél,

Mert téged óhajtlak szívvel,

Azért hallgass meg kegyelmessen.

Könyörgésem elődbe menjen,

Mint jó illat füstölgése,

Kezeim fölemelése

Estveli áldozatul legyen.

Őrizettel tartsd meg én szájam,

Azmelly gondot tartson arra,

Závort szerezz ajakimra,

Hogy tőlök ne legyen nyavalyám.

Ne bocsásd szívemet gonoszra,

Hogy az hamissan élőkkel

Soha ne ereszkedjem el

Az ő nyájas kévánságokra.

Az hív ember megfeddjen engem,

És feddése kedves leszen,

Mint balzsamolaj fejemen,

Még verése sem árt énnékem.

Mert én elhiszem s’ mondom nyilván,

Hogy még az hitetlenekért

Imádkozom mentségekért,

Nyavalyájokon szánakodván.

Midőn az ő fő-fő bírájok

Magas helyről lehányatnak,

És osztán eszökbe jutnak

Az én beszédim, kik nyájasok.

Mintha ki fát vág nagy erővel,

Az forgácsit széllelhintvén,

Az mi csontaink akképpen

Hevernek az sír mellett széllel.

Szemeim reád néznek, Uram,

Reménségem vagyon benned,

Lelkemet hát el ne vegyed,

Mert te vagy minden bizodalmam.

Az tőrtől, kit nékem vetöttek,

És hálójoktúl őrizz meg,

Az hamis népektűl ments meg,

Azkik vesztemre igyekeznek.

Ejtsd őket önnen hálójokban,

Kit ők másnak készétettek,

Hogy én veszél nélkül legyek,

Mellettök elmehessek bátran.