CXLIII. ZSOLTÁR

Hallgasd meg, Uram, kérésemet,

Vedd füledben könyörgésemet

Az te ígéreted szerint,

Hallgass meg és tarts meg engemet

Te szent igazságod szerint.

Szolgádat törvénben ne idézd,

Haragodat reám ne gerjeszd

Az én gonosz bűneimért,

Mert ez egész földet bár elnézd,

Nem találhatsz igaz embert.

Az ellenség kerget engemet,

Az földhöz verte életemet,

Helyheztetött az setétben,

Setétségben engem elrejtett,

Mint az halottat az sírben.

Az én lelkem elkeseredett,

Sérelem miatt elepedett,

Azért, hogy elhagyál engem,

Csaknem elszántam életemet,

Úgy elkeseredett szívem.

Ez illyen nagy ínségim között,

Emléjtem az régi időköt,

Nézvén csuda dolgaidat,

Mellyeket kezed cseleködött,

Kikvel biztatom magamat.

Tehozzád, én Uram Istenem,

Nagy siralommal fölemelem

És kinyújtom kezeimet,

Tégedet úgy ohajt én lelkem,

Mint az száraz föld az vizet.

Ne késsél, hallgasd meg kérésem,

Mert elfogy bennem az én lelkem:

Színed tőlem el ne térjen,

Mert majd el-ollyanná kell lennem,

Mint azkik szállnak az sírben.

Kegyelmezz meg, Uram, énnékem,

Hallgass meg és őrizz meg engem,

Mert én csak tebenned bízom,

Utaidat adjad esmérnem,

Mert tehozzád kívánkozom.

Szabadíts meg ellenségimtűl,

Kik engem kergetnek ok nékűl,

Benned vetem reménségem,

Viselj gondot az én igyemrűl,

Uram, kérlek, ne hagyj engem.

Taníts meg engemet, szolgádat,

Hogy tehessem akaratodat,

Mert te vagy az én Istenem,

Hogy őrizhessem utaidat,

Szent lelkeddel vezérlj engem.

Uram, engemet erősíts meg,

Te szent nevedért vigasztalj meg,

És az te kegyességedből

Az én életem szabadítsd meg

Mindennémű ínségekből.

Gondold meg hozzám jó kedvedet,

Veszesd el én ellenségimet,

Töröltessenek el azok,

Azkik kergetik életemet,

Mert én te hív szolgád vagyok.