CXLIV. A HÁZASSÁG ÁLTAL ELVESZTETT SZABADSÁGNAK MEGSIRATÁSA

Még nőtelenségben folytattam éltemet,

Szabadságnak szele táplálta szivemet,

Kócsak-tol strázsálta nyusztos süvegemet,

Mindaddig búbánat nem érte fejemet.

Mindenféle czifra úri fegyverekkel,

Farkas-, medve-, párducz- szép prémes bőrekkel

Teli vólt fogasom füredi nyergekkel

S több más illyen csengő-pengő eszközökkel.

Bővelkedett házom gyakran muzsikával,

Szép egy pár hegedű ébán vonyójával

Fogasomon függött flauta furuglyával,

Ugyan újúlt szobám ezeknek hangjával.

A jó paripákból soha ki nem fogytam,

Ezt lépésre, amazt futásra tartottam,

Emezt nyergeltettem, ha parádéroztam,

A mint szükségem vólt, rendre változtattam.

Fekete paripám vólt Spanyolországból,

Szürke Erdélyből jött, pej pedig Móldvából,

Aranyszőrű farkút vettem egy basától

Többi vólt az magyar lovaknak javából.

Szerszámim ezüsttel aranyjal kivarva,

Vagy ötves-munkával boglárossan rakva,

Sok színű szirommal vóltanak tarkázva,

Vagy bagariából csak czifrán csinálva.

Czifra ezer gombos szolgáim valának,

Kik éjjel és nappal híven strázsálának,

Pillantásomra is ébren vigyázának,

Kiért pirúlása nem is vólt orczámnak.

Kinek-kinek kard vólt s tarsoly az óldalán,

Bogláros pantallér lódinggal a vállán,

Ezekre függesztett karabén az hátán,

Fél-arasznyi hosszú sarkantyú csizmáján.

Midőn azért néha történt indúlásom

Cum commoditate vólt minden járásom;

Olykor barátságért két-három pajtásom

Vélem jött, hogy vigabb légyen utazásom.

A hová szállottam, kedvesen is láttak,

Jó szivet, víg kedvet bővebben mutattak,

Ha búcsúzni kezdtem, tovább marasztottak,

Csak az héja volt, hogy kézen nem hordoztak.

Madamojzellák közt gyakran vigadoztam,

Ezzel diskuráltam, amazt megcsókoltam,

Amarra titkosan néha pillantottam,

Valamint szerettem, úgy karazéroztam.

Mulatságnak napja hogyha rendeltetett,

Táncz és muzsikának vége nem lehetett,

Péntek vasárnappal eggyütt tiszteltetett,

Ünnepnek tartottam néha egész hetet.

Nem sok haszna vala plébános szavának,

Ámbár napja vólt is hamvazó-szerdának,

»Vonjad reá javát alföldi nótának!« -

Kiki csak azt mondja Lévai Miskának.

Messzire távozott tőlem szomorúság,

Csak másoktól hallám, hogy van nyomorúság,

Másfelé czélozott nálam az ifjúság,

Vezetője lévén a kényes szabadság.

Szántásra, vetésre nem is iparkodtam,

A helyett játékról inkább gondolkodtam,

Vigadni, mulatni jónak állitottam,

Hogy így lészen dolgom mindég, azt tartottam.

Nem tudtam én akkor, mi légyen az éhség,

Távolt vólt házomtól mindenféle szükség,

Tudván, erszényemben hogy vagyon reménység,

Közel sem mert jönni hozzám a szegénység.

De bépraktikálta magát alattomban,

Uralkodik immár egész udvaromban,

Mióta feleség jár a kamarámban,

Azóta szegénység terjed el házomban.

Hegedűmet immár fogasról levette,

Flautát furuglyával pad alá vetette,

Szoknyáját, strikrokját oda függesztette,

Sok dib-dáb subáját rendre helyheztette.

Eggyik sarkantyúját letörte csizmámnak,

Az egész szerszámát kidobta pipámnak,

Mondván, nem szenvedi füstjét a dohánynak,

Ottkin dohányozni kell, mint a kutyának.

A mikor haragszik, bőrében alig fér,

Fogát csikorgatja, dúl-fúl s mérgében sír,

Akkor a cselédem megmozdúlni sem mér,

Sőt magam is ollykor attól félek, megvér.

Véghetetlen hosszú a praetensiója,

Hol tiszta lisztje nincs, hol pedig borsója,

Elkölt fűszerszáma, elfogyott a sója,

Most fazeka törött, elveszett korsója.

Lisztet száritani nincs elég teknyője,

Levest s más mit főzni nincsen serpenyője,

Sír kisebbik gyermek, nem jó a bőcsője

A nagyobbnak pedig rossz a czipellője.

Már lent parancsol, már kendert vásárolni,

Már búbot, czipellőt, csipkét kell hozatni,

A mennykő sem tudja, mind előszámlálni,

Miket a madámé szokott praetendálni.

Nincs pénzem, nem merem magamat menteni,

Akár bőrem alól ki fogom metszeni,

Vagy más jámboroktól per furtum szerzeni,

Praetensiójának mégis meg kell lenni.

Mert ha nem cselekszem, lészen mit szenvednem,

Az alsó dupéját forditja ellenem,

Sok kóldust, gazembert kelletik elnyelnem,

Mintha nem hallanám, csendesen fülelnem.

Előkerűl ama régi história,

Hogy Ihr Gnaden nemzetség, régi familia,

Nem vólt disznó-pásztor semmi attyafia,

Valamintha vólna Mária Terésia.

Bezzeg ráakadtam most az oskolára,

Mint az muskatéros eb harminczadjára,

Úgy már reá szoktam sok czifra nótára,

Hogy bizvást mehetek labancz-istrázsára.

Vetett tőrbe esett kényes ifjúságom,

Búbánatra fordúlt öröm- s vigasságom,

Elmúlt már jó napom, oda nyájosságom,

Meghatároztatott régi szabadságom.

Megritkúlt már száma karmasin csizmámnak,

Lekopott a rojtja parádés ruhámnak,

Resten jár már lába kedves paripámnak,

Még ez is jelenti bánatját urának.

Hervad kócsak-tollam lefüg süveg mellől,

Kényes jó lovam is alig hogy fel nem dűl,

Nem fénylik fegyverem, pókhálóban merűl,

Jaj be szép hasznom van a feleségemről.

Az egész életem siralomra fordúl,

Keserves sorsomon könyvem ugyan csordúl,

Ollykor az elmém is csuda meg nem bódúl,

Mivel a sok fátum halmonként rám tódúl.

Jobb lett vólna nékem a Tatárországban

Elbújdosnom épen alsó Indiában,

Csontomat letennem a szép szabadságban,

Mintsem nyomorognom igy az házasságban.

Mert vajmi keserves illyeket szenvedni,

Egy hitván asszonynak kedvéért epedni,

Az ő s...e mellett így megöregedni,

Talán jobb lett vólna disznókat őrzeni.

Requiem aeternam azért szabadságom,

Nyugodjál békével meghólt nyájosságom,

Vale, jó éjtszakát édes ifjúságom,

Adio, megbocsáss kedves pajtásságom.

Azért felesége, hogy ha van is kinek,

Jobb lesz, ha eladja aztat valakinek,

Hogyha pedig pénzen nem kelne senkinek,

Úgyis odadhatja bizvást akárkinek.

Mondám, a mit mondám, mások példájára,

Hogy kiki vigyázzon jövendő sorsára,

Valaha ne jusson vélem egy nótára,

Bóldog, a ki vigyáz más ember kárára.

Verseimet pedig hogyha bolondságnak

Tartaná valaki, és nem valóságnak,

Próbálja meg dolgát a szent házasságnak,

Nem fogja mondani azt históriának.