CXLVII. ZSOLTÁR

Az Urat dicsérjétek, mert jó,

És az Istent dicsérni méltó.

Kedves dolog az Úr Istennél,

Hogy őtet dicsérjék egy szívvel,

Mert Jeruzsálemet az Isten

Megépíti nagy kegyelmessen,

Ismét az Izráel nemzetét

Öszvegyűjti eloszlott népét.

Töredelmes szívet meggyógyít,

Sérelmes lelket ő megenyhít,

Békötözi az ő sebeket,

Megkönnyebéti sérelmeket.

Az csillagokat megszámlálja,

És azoknak számát jól tudja,

És mindeniket úgy esmeri,

Hogy tulajdon néven nevezi.

Nagy az mi Urunk, az Úr Isten,

Azkinél nagyobb semmi nincsen,

Erőssége kimondhatatlan,

Bölcsessége számlálhatatlan.

Az együgyőket fölemeli,

Az szelédeket erősíti,

Megalázza az hitleneket,

Az földre legyalázza őket.

Azért néki énekeljetek,

Hegedűkkel zengedezzetek,

Ki az eget elfedi széllyel

Temérdek vizenyős fölhőkkel.

És az égről essőköt bocsát,

Mellyeket ez földre leszállat,

Megnedveséti az hegyeket,

Hogy bőven teremtsenek füvet.

Ki ételt ád minden állatnak,

És az éh hollófiacskáknak,

Kik ő szájokat reá tátják

Kiáltván, ételeket várják.

Őnéki semmi kedve nincsen

Az lónak ő erősségében,

Sem az férfinak száraiban,

Nem gyönyörködik illy dologban.

Inkább azokban gyönyörködik,

Azkik őtet igazán félik,

Kik teljes szívből kegyes voltát

Mindenkor reménlik irgalmát.

Dicsérd, Jeruzsálem, az Urat,

Fölmagasztaljad nagy hatalmát,

Ez kegyes Urat, óh, szent Sion,

Te is dicsérd áhétatosson.

Mert kapuidra ő závart vet,

És híven megőriz tégedet,

Fiaidat benned megáldja,

És dolgokat jóra fordítja,

Földedet áldja békeséggel,

Határidat szép csendességgel,

És téged szép tiszta búzával

Megelégít, és bőven táplál.

Kibocsátja erős igéjét,

Ez földre leküldi beszédét:

Sebessen megyen az ő szava,

Hamarsággal egy helyről másra.

Az földre szállat fejér havat,

Mint az szép szálankózó gyapjat,

És az deress zúzmarázokat

Az földre hinti, mint az hamvat.

Az kőessőket alálövi,

És falatonkint széllelhinti,

Azkinek hidegségit senki,

Tőle irtózván, nem tűrheti.

Ismét mihelyen ő egy szót szól,

Az jég mind elolvad és elfoly,

Ha ő szeleit ráereszti,

Az jeget folyó vízzé teszi.

Jákobnak adá szent igéjét,

Hogy azhoz szabnák életeket,

Törvényit adá Izráelnek,

Hogy ők azok szerint élnének.

Nem tőn így semmi pogán néppel,

Nem látá őket illy szentséggel,

Szent szerzését ők nem értötték,

Azért Alleluja mondassék.