CXX. TUDOD, MELY IGAZÁN SZERETTELEK...

Tudod, mely igazán szerettelek,

Szivembül kedveltelek.

Istenasszony gyanánt tiszteltelek,

Mint kincset böcsültelek.

De mi haszna állandóságomnak,

Ritka példa hív barátságomnak

Nem más csak keserűség.

Hívségemért csalárdul füzettél,

Engemet megvetettél,

Helettem magadnak mást kerestél,

Szívedbűl rekesztettél.

Ezt érdemlették én fárodságim,

Érted fölvett nyughatatlanságim

Itélje föld és az ég.

Emlékezzél mézes szavaidra,

Kemény fogadásidra,

Színes, csalárd fohászkodásidra

És könyhullajtásidra.

Ámítottál kegyes beszédekkel,

Rabbál tettél sok igéretekkel,

Ah vétettem, mert hittem.

Ezeket eddig mind elszenvedtem,

Panaszimat sem tettem,

Mert a mely szívtül sebeket vetem,

Igén nagyon böcsültem.

De az egek, hogy hagyják bűntelen,

Bizonyára épen lehetetlen,

Mert ugyan oda vittem.