CXXIX. ZSOLTÁR

Szorongattak sokat ifjuságom óta,

Még se bírtak vélem.

Szántók szántottanak hátamon barázdát

És patakzott vérem.

Óh de az Ur igaz, eltördeli vasuk,

Megsötétül napjuk.

Mint háztetőn a fü, a gonosz elszárad,

Mielőtt aratnák,

Sarlózók marokba, kévekötők őket

Hogy ölekbe raknák.

Még az utazó sem mond rájuk ennyit sem:

Áldjon meg az Isten!