CXXVIII. A MIT MEGMONDOTTAM...

A mit megmondottam,

Sokszor javaslottam,

Kérlek vegyed szívedben;

Ha többet szólottam,

Híven tanácsoltam,

Éljen mégis elmédben;

S te is mit igértél,

S hittel pecsételtél

Tartsd meg igaz hitedben.

Mindent elkövettem,

Mást szívbe nem vettem,

Melyeket megfogadtam;

Sokan kisértettek

S tőled térítettek,

De még jó szót sem adtam;

Sőt meg is itéltek,

Mindenfélét véltek,

Azért mégsem változtam.

Azért bár távol vagy,

Lá. .án árván ne hagyj,

Gondold meg, mit szenvedtem!

Mindenféle átkot,

S majd épen csodákot -

Mindent én elkövettem;

Érted más sziveket,

(épen szépeket)

S csupán mindeneket

Egy szóval megvetettem.

De hív vagyok, gondold,

Bár hozzám olykor told

Másokat az irigység;

Nincs bennem változás, -

Vagyon tűz s áldozás!

Van páratlan nagy hívség,

Van szív, van szerelem,

Van kedv, van gyötrelem,

Van értelem, egyesség!

Ezért im küldöttem,

Néked kedveskedtem,

Mi tőlem kitelhetett;

Vedd tőlem jó névvel

És háladó szívvel;

Reméld, mi nem lehetett!

S állandó bért vegyen

Az, akárki legyen,

Ki valaha kedvellett!