CXXXIX. TISZTA GENIUSÁT CSALÁRD CUPIDÓNAK...

Tiszta Geniusát csalárd Cupidónak,

Mulatságit küldöm neked, mint hugomnak;

Megérthedd ezekből ravaszságát annak,

S gyilkos késérgését sok praktikájának.

Ha megunod magad, vedd drága kezedben

Olvasván, és ezzel tarts emlékezetben;

Noha egy punctumban sem vagy részes ebben,

Mert még nincs makula tiszta s hó szivedben.

A böjti napokhoz apropo is lészen,

Mert lelki tanítás helyett ez jót tészen,

Kitől tiszta szived sok újulást vészen,

Hogy ő rab szijjára nem kötött s nem vészen.

Boldog vagy jó hívem, hogy élsz szabadságban,

És még Istennek is nem vagy rabságában,

Kinek egész világ van méltóságában,

S úgy bánik mindennel, mint van hatalmában.

Eztet nem itélném (megbocsáss) magadtól,

Hogyha nem érteném, nem hinném, másoktól;

De mivel külömb vagy mint ember, angyaltól,

Magános virtusid minden alkotmánytól.

Éled e világot kényen és kedvesen,

Tisztelsz minden embert szép- s becsületesen;

Nyájas és kegyes vagy, szólasz jól s eszesen,

Magadat viseled módosan s rendesen.

Két szemeid égnek s mint kláris tündöklik,

Vagy midőn a hajnal csillag égen fénylik,

Midőn a szép hajnal-reggel hasad s nyílik,

S abból az ragyogó fényes nap születik.

Én is gyilkosságát ezeknek érzettem

Valaha s sebeit szivemben szenvedtem;

De mivel egektől másnak rendeltettem,

Enged meg, ha eztet titkosan említem.

Egynek is úgy égnek, hogy sokat égetnek,

Hegyesek és nincsen kegyelmesség bennek:

Örülnek sebein sok szegény sziveknek,

S azzal triumphálnak, a kit emészthetnek.

Nem is láttam soha én ezeknek mását,

Mint Baziliskusnak oly gyilkos látását,

Mint égő szikrának fényes villámlását;

Boldog, ki kerüli ezek pillantását.

Ugyan agyarkodnak, a kire tekintnek,

Mennyi tekintetet, annyi szikrát hintnek;

Erőszakot tesznek a szabad szíveknek,

Majd istentelenség, a mit elkövetnek.

Édes asszony-anyád eztet mosolyogja,

Szemeinek mását, hogy benned találja,

És hogy minden ember ezeket imádja.

Boldog az az anya, hogy minden azt mondja.

Nem is lehet sasnak másféle magzatja,

Egy mind a kettőnek naphoz indulatja,

Kinek fényessége szemeit újítja,

S merő nézésével őket vídámítja.

Többet sem nem írok, sem nem szólok errül,

Valóban igen szép s ritka termetedrül,

Melyről álmélkodván a vér bennem meghűl

Áldott az a szülő, ki ily magzatot szűl.

Érdemes személyed cirkalomra vennem,

S aztat egy punctumban s csekélységben tennem

Vénussal először kellene küszködnöm,

S minden istenasszonyt ellenséggé tennem.

Tudom, a természet minden mesterségét

Benned megmutatta s teljes tehetségét,

S látszik, mintha bánná, hogy itt érte végét

Minden munkájának, és minden szépségét.

Nem is lehet tőlem tudod, régi hívem

Ámbár mint húgomhoz ég bennem én szivem,

Kiért nem itélhedd, ha ámbár irigyem,

Teérted halálos ellenségem légyen.

Mert mindenkor engem fölöttébb becsültél

Minden érdem nélkül tiszteltél s kedveltél,

Ha ámbár azt vallod: valaha szerettél

Tisztán, mint véredet, azzal nem vétettél.

Kit ha elkövettem, nem vétettem én is

Kegyes személyednek, ámbár ez úgy lőn is,

Nem alszik mindjárt el az eleven szén is,

A háládatlanság mert nem kevés kén is.

Azért én hívemnek és véremnek tartlak,

Tökéletességet mindenkor imádlak,

Egész világ előtt nagyon magasztallak,

És ha megengeded, meg is udvarollak.

Nem építek semmit gaz nyelv harangjára,

Sok hiába való s nem ártó pletykára,

Mint az magas egek eb ugatására,

Orrát fogja kiki, vigyázzon magára.

Tudva vagyon bennem a szív és nemes vér,

Teljes becsülettel én bennem minden ér,

Rólam emlékezzél, szolgád csak azon kér,

Kiért a jó Isten megáld és meg nem vér.

Meg is mutatom azt, hogy tudlak becsülni,

Ámbár némely gaznép másra fogja vélni

De nem tudtam soha én ezektől félni,

Mert kész vagyok érted mind halni, mind élni.

Tapasztalni fogod ezt minden időben,

Kivánok szolgálni minden szerencsédben,

Ha lehetek eszköz néked valamidben;

Ha nem cselekszem, verjen meg az Isten!

Eztet nyilván írom, mert nem is titkolom,

Teljes becsülettel magam declarálom;

Ezt mindenek előtt beszélem s ezt szólom,

Kötelességemet ezekben próbálom.

Köszönöm minapi megalázásodat,

Köszönöm s becsülöm jó kedved voltodat,

Sok irigyem között [hív] állandóságidat,

Nyájas tréfáidat, sok fáradságidat.

Ohajtom is többször ezen szerencsémet,

Kit ha nem cselekszel, megölöd éltemet,

Confundálván ezzel sok ellenségemet,

Obligálván holtig állandó szivemet.

Jó s kegyes anyádnak mondd szolgálatomat,

Alázatossággal szolgai voltomat,

Igaz, tökéletes atyafiságomat,

A miben vétettem, kérd bocsánatomat,

Ritka úri asszony, méltó becsületre,

Kinek jó hírneve terjed az egekre,

Becses és érdemes minden tiszteletre,

Kiért mind halálra kész vagyok, életre.

Kit is véled együtt köszöntet kegyesen,

Tökéletes szívvel szívbéli hitvesem;

Többször tisztelhetne, azt várná szívesen,

Kiben a hűségnél nagyobb virtus nincsen.

Isten hozzád! ezzel utolsó szólásom,

Engem el ne felejts, csak az óhajtásom;

Meg is udvarollak, még lesz távozásom,

Isten hozzád szívem, szívbeli pajtásom! -