CXXXVII. MINT PÁVA JÁRTAM, NÓTÁN TÁNCZOLTAM...

Mint páva jártam, nótán tánczoltam,

Mikor akartam, akkor vígadtam,

Bízvást sétáltam: ha megfáradtam,

Szűz ágyacskámban bátran nyugodtam.

- - mint szép szivárvány

Fénylett, tündöklött, szembe ütközött;

Gyöngy fűzte nyakam, kláris ajakam,

- mellemen, kövek fejemen.

Drága gyémántok, onyik rubintok

Ragyogtak rajtam, zöldes smaragdok,

Pereczek karomon, gyűrűk ujjamon,

Portér supotlyát puha ágyamon.

Csak válogattam; kopott: nem bántam,

Atyámhoz jártam, anyámtól vártam;

Készré virradtam, jól is nyugodtam,

Ifjakkal olykor s olykor álmodtam.

Magam is ékes és tekintetes,

Nemes, nemzetes, fris, kellemetes;

Hírem, nevemet, viselésemet

Vármegyék tudták gyengeségemet,

Mellem dagadott, olykor apadott,

Fehérségével ifjat hódított;

Szemem ragyogott, ajkam mosolygott

Vidáman játszott, sőt kivánságot.

Oh mely nagy szépség az ily szüzesség!

Nem is kevélység, sem magahittség;

Bizony boldogság, ha állandóság,

De romlandóság, állhatatlanság.

De jaj! hova lett? engem mivé tett!

Egy órácskában tőlem elesett;

Egy kis jó izért, gyönyörűségért

Éppen örökre tőlem elveszett.

Hozzád Domokos, mentem, nem okos,

Gondoltam tudós, avagy lesz módos;

Látom, somfánál nőttél, parasztnál,

Botos juhásznál, csákós kanásznál.

Cserepes bőröd fekete ördög,

Mint medve-kölyök melleden szőröd;

Más ki szeretne s ki kedvellene,

Nyertes az lenne, ki kerülhetne.

Jársz mint jó őrlött (?) azt mondák Győrött:

Jól tudod, Isten akkor menydörgött,

Hogy szüzességem, drága épségem

Megszakasztottad kis szeplőségem.

El nem válhatom, bizony jól tudom,

Gyönge testemet jobbaknak adom:

Nincs gyönyörűség veled, csak inség,

Te benned holtig nincsen reménység.

Most van az üdő, készen a tüdő,

Várja (a) meddő, ne mondd; jövendő!

Megsült, hát mesd el, gyümölcsit szedd el;

Fogadd szíveddel, vegyed jó kedvvel.