Óda a bűnhöz

Elbízott erény! hizelegve gyávább

s korlátoltabb lant rezeg udvarodban:

ámde nem tisztább! Az enyémet néked

ajzza, nemes Bűn,

még ifjú izmom. Neked égő csokrot

soha nem látott faju új virágból

áldozok, melyet szakadékok ormán

csentem a földből

vakmerő kézzel, veszedelmes úton:

bódító sötét liliom keresztjét,

vérvörös hunyort, s örökös virágu

áloe-pálmát.

Nem neked, természet öröklött bűne,

szerelem, romlás buja zöld hinára,

nem gerincivó Cytherea, néked

mennyei kéjhölgy!

Nem, vad gyilkosság, alacsony tolvajlás,

nem rut fösvénység, feneketlen bírvágy,

nem, te legrosszabb, pohosult tétlenség,

csökönyös önkény

s orvosolhatlan butaság! nemünk nagy

szennyesládaját teletöltő! moslék!

hitvány szemétdomb! Sohsem érdemelték

nagy nevedet, Bűn!

Mert te vagy a nagy, te vagy új és bátor,

te vagy az erős, te vagy a kiváló,

villogó fejszéd a sürűn járatlan

új utakat tör.

Bűn, bűnnél százszor rokonabb erénnyel

mégis bűn, nagy bűn a buták szemében,

kik kopott párnán a sötétben ülnek,

félnek a fénytől.

Ámde bátran én teneked szegődöm,

szolgáid legszebb javadalma, nagy Bűn,

add fényes fejszéd a kezembe! Kenj be

torna-olajjal!

Ó fogadd ifjú, de derék erőmet!

Rontok, építek! Zuhanó szekercéd

fénye hullócsillaga tőlem ejlik,

mert te vagy a nagy,

te vagy az erős, te vagy új és bátor:

Gallián Caesart te vezetted át és

új aranymezőt kereső, te leltél

Amerikára.