ÓDA AZ IFJÚ CAESARHOZ

Caesar! üdv neked, ó, ifju vezér, kinek

Gyűrűs úrkezed ím hajtani nyúlt komor

Vérszín orrliku mént ősi kocsink előtt:

Végzet nagy, fekete lovát!

Véled, hajh, bus uton indul a szent fogat:

Kétoldalt szegi gyász cyprusa, s árnyain

A Hórák aranyos köntöse elborul,

S táncuk zsibbadoz és alél!

És a lombokon át tűzszinü láthatár

Küld útadra riadt rémrajzokat: rekedt

Kürt kurrog, s a dühödt dob levegőt repeszt,

Ám túlzúg ama néma jaj,

Mely a földek alól felbozsog, és setét

Rezgésével a lég megtelik, és a fül

És a test myriád pórusa hallja mind:

Elhullt ifjak örök jaját!

Ifjú vagy te is, ó, drága vezér! finom

Fényű homlokodon nem fedi az arany

Pánt még méla redők hűs vonalát, melyet

Gondok zord diadémja vág!

Szíved még szerelem hajnali vánkosa,

S gyengéd hajnali pír arcodon is: jövőd

Bíbor kelte ragyog rája szelíd tüzet:

Rád néz fényre sovár szemünk!

Rád néz, és epedőn felpiheg a Remény,

S halvány ajkaihoz édes, arany szavú

Kürtöt: új örömöt zengni szorítana,

Hadd nyomná el a tompa jajt!

Ó, bár ifju kezed cyprusos út után

Vinne fény mezején isteni nap felé,

Melytől nő a kalász, s vídul az árva szív!

Ó, már, míg ragyogón robogsz,

Hajlítson derekat néked a Diadal!

S immár oldja le bús vérdiszü mellvasát,

S pálmát véve kemény marka a kard helyett

Békét zengjen a Háboru is!