Dabasi Halász Bálinthoz

Öt telet nyelt már el az ősz Enyészet,

hogy göröngy-pályám zavarán elölméssz,

Mentorom; felszóll Követőd: im, itt elválik az ösvény!

Rózsaújjakkal fedi fel varázsit

visszaemlékem sok öröm-napomnak.

Sírba dölt minden; csak az embrióbol integet egy még:

Névnapod tűn fel hideg éjeléböl

gyenge biborszín lepely-árba vonva

lanyha vídot hint: heve itt ömöl csak öszve szivemben!

Tapsom együtt jár karon a keservvel,

itt szakad ketté ezek öszvefűztén

bennem a természet! erő, hová vissz? fényre? homályra?

Fény, neked Bálint! Örömöm zokogja:

élj!!! Koránt jöttem kegyed édenébe;

megbocsásd hát, csak kebelem mozoghat nyelvem erőtlen.

Itt valék Arcadia báj-ölében -

itt! Te Bálintom, Te valál! megengedj:

csalfa kecsekkel mutogat jövendőm másikat ismét.

Élj azért vígan! Megelégedésre

tűnjön e Nap fel sokat! a szerencse

társad, ösvényed, jelened, jövendőd légyen egészen!

És ha majd egykor hideg éjelébe

visszasíkamlik Napod a határra:

édes álmot nyerj, mineműt kiván a Hál’adatosság.