DAL A RÓZSÁRÓL

A szép leány a búcsuzáskor

Egy rózsát tűzött fel nekem.

Piros volt lágyan feslő szirma,

Jelképed, égő szerelem!

Könnyű csókot lehelt reája

S mint álomkép már messze szálla

S én fájó szívvel, könnyes szemmel

Sokáig néztem még utána.

Elhervadt már a rózsabimbó,

Amit a szép leány adott.

Hervadtan őrzöm, hisz’ a multból

A sors csupán ennyit hagyott...

Pedig a lányka könnyü csókját

Könnyeim már régen lemosták,

De most tudom, hogy ez a csók volt

Sejtelmes, végső »Isten hozzád!«

A szép leány a rózsabimbót

Most más legénynek tépi le,

Most más legényért dobog, lángol

Szerelmes, forró, kis szive;

Más csókolja kicsiny - kacsóját,

De megőrzöm a hervadt rózsát:

Én kaptam annak a kis lánynak

Legelső, tiszta, szűzi csókját!